Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rasmussen rendkívüli ülésre hívta össze a NATO tanácsát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. február 25. 11:21

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár rendkívüli ülésre hívta össze pénteken az észak-atlanti szövetség tanácsát – legfelsőbb döntéshozó szervét – a líbiai helyzet megvitatására. „Rendkívüli ülésre hívtam össze a NATO tanácsát ma délutánra, hogy megvitassuk a gyorsan változó helyzetet. Emiatt néhány órán belül visszatérek Brüsszelbe” – közölte a brit hírügynökséggel a szövetség budapesti látogatáson tartózkodó főtitkára.

Rasmussen hozzátette, hogy előtte még találkozik Gödöllőn az Európai Unió védelmi minisztereivel és megvitatja velük, hogyan segíthetnének valamilyen pragmatikus módon a bajba jutottaknak, és miképp korlátozhatnák a líbiai események következményeit.

Mint mondta, a legfontosabb az evakuálás és a lehetséges humanitárius segítségnyújtás kérdése kell legyen.

„Kicsit korai még a részletekről beszélni, de köztudott, hogy a NATO-nak vannak eszközei, amelyekkel élhet egy ilyen helyzetben, s a NATO felléphet támogatóként és koordinátorként, amennyiben egyes tagállamok cselekedni akarnának" – mondta. Rasmussen a francia hírügynökség szerint Twitter-oldalán is említést tett az Észak-atlanti Tanács délutánra való összehívásáról.

Csütörtökön az Egyesült Államok közölte, hogy minden lehetőséget megvizsgál a líbiai eseményekkel kapcsolatban, beleértve egy repüléstilalmi övezet kikényszerítését, s nem zárta ki egy katonai akció lehetőségét sem válaszul az észak-afrikai országban kialakult válságra.

Liam Fox brit védelmi miniszter azt mondta, Nagy-Britannia konzultációt kezdett az észak-atlanti szövetség vezetésével arról, miképp tudnák jobban összehangolni erőfeszítéseiket, amelyek arra irányulnak, hogy különböző országok állampolgárait kimenekítsék Líbiából a következő napokban.

Brüsszelben vezető tisztségviselők arról beszéltek, hogy az Európai Unió számos változatot mérlegel 5-6 ezer még mindig Líbiában lévő uniós állampolgár, nagy részben olajipari munkások evakuálására, s hozzátették: az egyik lehetőség egy humanitárius célú katonai intervenció végrehajtása.