Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repülésbiztonsági szakmai nap az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál

Szöveg: Tóth Róbert főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2023. március 6. 9:07

Repülésbiztonsági szakmai napot tartottak Kecskeméten. A rendezvényen részt vett többek között dr. Koller József dandártábornok, a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság megbízott parancsnoka, valamint a Honvéd Vezérkar Repülésbiztonsági Főnökség, az Állami Légügyi Felügyelet, az Állami Légiközlekedési Balesetvizsgáló Osztály és a társalakulatok, illetőleg szakmai szervezetek képviselői.

6

A rendezvény célja volt, hogy a résztvevők kiértékeljék és megvitassák az elmúlt kiképzési év repülésbiztonsági tevékenységét és tapasztalatait, valamit a felkészüljenek az idei év feladataira.

A szakmai napon először Ugrik Csaba dandártábornok, a repülődandár volt parancsnoka értékelte az alakulat 2022. évi repülésbiztonsági helyzetét. Beszámolójában hangsúlyozta, a repülésbiztonsági munka előmozdításának egyik alapfeltétele a biztonságtudatosabb gondolkodás kialakítása és fejlesztése, úgy szervezeti, mint egyéni szinten.

Az értékelést követően oklevelek átadására került sor. A Repülésbiztonsági Főnökség által alapított elismerést azok kapják, akik munkájuk során kiemelkedően hozzájárulnak a repülésbiztonság fenntartásához, a repülőtechnika állapotának megóvásához és ezáltal aktív szerepet vállalnak az esetleges repülőesemények megelőzésében. A folytatásban a beszámolókra és hozzászólásokra került sor.

4

A szakmai nap végén dr. Koller József dandártábornok beszédében elismerését fejezte ki az állománynak a repülésbiztonság érdekében tett erőfeszítéseiért és kiemelte: a fejlett repülésbiztonsági kultúrák már tényként kezelik, hogy hibázni emberi dolog és elkerülhetetlen, azonban a repülésben érintett állománynak mindenképpen arra kell törekednie, hogy a hibákat minimalizálja, illetve a leghatékonyabb módon kezelje. A hibák ugyanakkor megtanítanak felelősséget vállalni és rámutatnak arra, hogy mit kell másként csinálni, hogy azok ne fordulhassanak elő újra. Ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő kommunikáció, a tapasztalatok megosztása és az őszinteség.

Mind a parancsnoki beszámoló, mind a hozzászólók által elmondottak egybehangzóan a repülésbiztonsági erőfeszítések támogatásának szükségességét emelték ki.