Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

RIAT és Waddington csemegék: Al Fursan és 737 AEW&C Wedgetail

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. február 22. 19:43

A repülőnapokat kedvelőknek idén érdemes megfontolniuk a britek kínálatát is, hiszen a napokban nyilvánosságra került információk szerint több új típussal is találkozhatnak majd a szigetországi repülőnapokra kiutazók.

Az Európában igazi kuriózumnak számító arab bemutató kötelékek közül az Egyesült Arab Emirátusok új csapata, az Al Fursan teszi tiszteletét a RIAT-on, a Waddington International Airshow egyik különlegessége pedig az Európában eddig még nem látott ausztrál Boeing 737 AEW&C Wedgetail lesz.

Az említett airshow-k résztvevőinek sora természetesen még korántsem teljes, viszont az új, eddig még nem látott típusok és kötelékek visszaigazolása kétség kívül kecsegtető a nézőszámot tekintve.

Az Ausztrál Királyi Légierő (RAAF) Boeing 737-esen alapuló Wedgetail légtérellenőrző repülőgépe, a Waddington International Airshow (2012. június 30. – 2012. július 1.) előtt Alaszkába repül egy nagyobb hadgyakorlatra, ezt követően pedig – úton visszafelé – eleget tesz a britek meghívásának, és a statikus soron várja majd az érdeklődőket.

A RAAF összesen hat darabot rendelt az új AEW&C gépekből, az első két Wedgetail 2009 novemberében érkezett meg Ausztráliába. Az ausztrál légtérellenőrző repülőgép mellett – többek között – már a svájci légierő is elfogadta a meghívást: dinamikus programmal érkezik egyik F–18-asuk, illetve egy Super Puma helikopterük is.

Waddington mellett az idei RIAT (2012. július 7–8.) is tartogat számos újdonságot a Fairfordba ellátogatóknak. Legfrissebb hír a RIAT kapcsán, hogy az Egyesült Arab Emirátusok új bemutató csapata, az Aermacchi MB–339A-val repülő Al Fursan (The Knights) kötelék is eleget tesz a britek meghívásának. A hétgépes kötelék (ebből egy szóló) novemberben a Dubai Airshow-n repülte első hivatalos bemutatóját, tisztelegve az UAE 40 éves fennállása előtt.

A csapat a Frecce Tricolori segédletével kezdte meg a felkészülést Rivoltoban, még 2010 júliusában, az olaszországi gyakorlást követően pedig a csapat hazájában folytatta a munkát.

Az Al Fursan összesen 10 darab, bemutató feladatkörre átalakított MB–339A-t vehetett át, melyek kialakítása megegyezik a Frecce Tricolori által repült gépekével. A nagyrészt fekete-arany festésű gépeket (utalva a sivatag arany homokjára, illetve a fekete olajra) füstgenerátorokkal is felszerelték, melyek így a bemutatóik alatt országuk zászlajának színeire (piros, fehér, zöld, fekete) festhetik az eget.

</p>