Mindig a kék úton

https://honvedelem.hu/kiadvanyok/magyar_honved/magyar_honved_2019._marcius

Adott 1165 kilométer távolság. Ez repülőgéppel egy-másfél óra alatt teljesíthető, eközben felülről nézhetjük a tájat, de igazából sok élményt nem ad annak megismerésében. Ha autóba ülünk és egyhuzamban megtesszük ezt az utat, 10–12 óra és célba érünk. Ekkor már a mellettünk elsuhanó települések, hegyek közelebb kerülnek hozzánk, de még mindig nem elég közel a valódi élményhez. Ha azonban bakancsot húzunk és gyalog indulunk el egy úton…

Az El Camino teljesítése után már megfogalmazódott bennünk, hogy a klasszikusnak számító hazai Országos Kéktúra legalább akkora kihívás és élmény lenne, mint a spanyolországi zarándokút – mi lenne, ha belevágnák? Szabó Andrea alezredessel, a HVK Tudományos Kutatóhely osztályvezetőjével megtettük: több részletben, 53 nap alatt végigjártuk a Hollóházától Írottkőig tartó 1165 kilométernyi „kék" jelzést.

Az ország északi részén található, több tájegységet érintő útvonal során számos történelmi helyszínt, várat, világháborús emlékhelyet és az erdő mélyén nyugvó katonasírt érintettünk. A természeti értékekben bővelkedő honi flóra és fauna gazdagon megmutatja magát a természetjárónak, ha kellő figyelemmel és nyitott szemmel rója a vidéket. Megcsodálhattunk védett orchideafajokat, a számtalan hüllő és kétéltű mellett pompás madarak is színesebbé tették élményeinket. Mindkettőnk számára talán a legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor egy szürke, esős napon, Jósvafő közelében szembejött velünk egy hucul ménes; a 102 ló fenséges látványt nyújtott.

Az úton mindenfelé szeretettel fogadtak minket, jó volt beszélgetni a kicsi falvak lakóival, az erdőt járó gombagyűjtőkkel. Mindenhol kaptunk kedves szavakat, de akadt példa arra is, hogy autós állt meg mellettünk, mondván, elvisz minket (mi persze nem éltünk a lehetőséggel) vagy rendőri felvezetést követve haladhattunk a tervezett irányba.

Nem igazán lehet kiemelni a tájegységek közül egyet sem, mert mindegyiknek megvan a maga varázsa, de a zempléni szakasz és a Bakony mégis kedvesebb a szívünknek. Az út nem egyszerű, a teljes táv összes szintemelkedése meghaladja a 30 ezer métert; mintha háromszor másznánk meg a Mount Everest legmagasabb csúcsát. De nem csak a „hegymászás" adja a nehézségeket, az időjárás is megtréfálhatja a túrázókat. Mi is kaptunk mindent, de fújhatott a szél, eshetett az eső, égethetett a nap, ha elindultunk, nem adtuk fel, teljesítettük a kitűzött útvonalat. Sokszor a sárban csúszkálva akár kétségbe is eshettünk volna, de a jókedvünk soha nem hagyott el minket, s csak nagy ritkán kérdeztük meg egymástól: mit keresünk itt, s mi a jó a túrázásban?

Egy ilyen hosszú út esetében fontos, hogy megfelelő felkészültséggel és felszereléssel rendelkezzünk, hiszen csak így van esélyünk probléma nélkül elérni a célunkat. Legyünk tisztában az elsősegélynyújtás alapvető fogásaival, illetve tudjunk tájékozódni térkép segítségével; ez utóbbi napjainkban, az okostelefonok, GPS-ek világában kicsit régimódinak tűnhet, de az erdő mélyén, térerő és műholdlefedettség hiányában jó barát a hagyományos, papíralapú térkép. Mi elmondhatjuk magunkról, hogy – katonásan szólva – eseménymentesen teljesítettük a távot.