Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Safety Fuel 2012” – Előkészítő feladatok

Szöveg: Marczis András százados |  2012. július 21. 10:58

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalja 2012 júniusában Hetényegyházán, az MH Veszélyesanyag Ellátó Központ (MH VEK) üzemanyag-ellátó bázisán hajtott végre műszaki előkészítő, rekultivációs és tereprendezési feladatokat. Minderre a 2012 októberében végrehajtandó, Safety Fuel 2012 elnevezésű nemzetközi üzemanyag-, üzemeltetési és szaktechnikai gyakorlat előkészítő fázisának keretében került sor. A zászlóalj Betlen Zoltán hadnagy vezetésével, közel 400 üzemóra teljesítésével sikeresen hajtotta végre a feladatot.

A zászlóalj tizenhét fővel és nyolc műszaki-technikai eszközzel kezdte meg a számára kijelölt műszaki előkészítő feladatok végrehajtását. Ennek sokrétűségét jelzi, hogy a katonáknak több olyan műszaki feladatot is meg kellett oldaniuk, amelyet eddig még nem, vagy csak más munkálatok kiegészítő mozzanataként végeztek. Többek közt ilyen volt három épület bontása is. A szabályos végrehajtás érdekében az állomány felkészítésen vett részt, ahol a bontásvezető és a biztonságtechnikai alosztály szakemberei eligazítást tartottak, majd a végrehajtást felügyelve segítették a munkát. A lebontott épületek között volt fémvázas szerkezetű, téglaépítésű és vasbeton födémes pincével ellátott is. A sikeres bontás, a területen lévő közel nyolcvan fa kivágása, illetve a törmelékek elszállítása után kezdődtek meg a tereprendezési feladatok.

Egyszerre több területen folyt a munka. Amíg a kijelölt állomány egyik része négy darab 20×25 méteres, 60 centiméter mély kármentesítő medencét ásott ki és a 60 cm magas rézsűk kialakítását végezte, a többiek közel 100 méter hosszan ötméteres földsáncot építettek, vasbeton elemeket, vaskerítés- és villanyoszlopokat szedtek ki a földből, vagy éppen darabolták és deponálták a kivágott fákat.

A feladat befejezése után a területet a környezetvédelmi és hatósági engedélyeknek, a kivitelezési terveknek megfelelően átadták (visszaadták) az MH VEK részére. Az alakulat parancsnoka, Bugyi András alezredes elégedett volt a feladaton részt vevő műszaki katonák munkájával, amelyet levélben meg is köszönt alakulatunk parancsnokának.

1595939125