Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sikeres rakétateszt Japánban

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2007. december 18. 9:20

Helyi idő szerint kedden hajnalban sikeresen teszteltek egy új rakétavédelmi rendszert Japánban. Egy a Csendes-óceánon horgonyzó japán hadihajóról kilőtt rakéta 160 kilométeres magasságban megsemmisített egy Hawaiiról fellőtt ballisztikus rakétát.

Az elfogó rakétát a JS Kongo japán rombolóról indították. A hajó az első olyan a szigetország négy rombolója közül, amely alkalmas vegyi, biológiai vagy nukleáris robbanófejjel ellátott rakéták lelövésére. A tervek szerint bő három éven belül mind a négy hadihajót felszerelik ilyen rakétavédelmi eszközzel. A célba vett közepes hatótávolságú rakéta hasonló méretű és sebességű volt az Észak-Korea arzenáljában megtalálható Rodong rakétákhoz. 1998-ban egy Észak-Koreából kilőtt Taepodong típusú többlépcsős ballisztikus rakéta átrepült Japán felett, és a Csendes-óceánba csapódott. A kísérlet után a japán vezetés a közvélemény nyomására a szigetország védelmi képességeinek fejlesztésébe kezdett, szorosan együttműködve az Amerikai Egyesült Államokkal.