Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sírba vitte a titkát – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. június 12. 8:26

1941. május 10-én éjjel egy magányos német kétmotoros nehézvadász rótta a köröket az Északi-tenger felett. A Messerschmitt Bf 110D típusú gép pilótafülkéjében a náci vezér, Adolf Hitler helyettese, Rudolf Hess kémlelte az eget, és várta az alkalmas pillanatot, hogy a brit radarláncot kikerülve besurranjon a szigetországba. Skóciában, közelebbről Hamilton herceg birtokán szeretett volna földet érni.

MH_2021_06_borító

Már a bevezetőben leírtak is számtalan kérdést vetnek fel, hasonlóan a pilóta életének egyéb homályos részleteihez. Rudolf Walter Richard Hess 1894-ben született az egyiptomi Alexandriában, német nagykereskedő családban. Iskolába már Németországban járt, a diplomáját pedig Svájcban szerezte meg. Az első világháború kezdetén önként jelentkezett a császári hadseregbe, majd a frontra vezényelték, ahol megtapasztalhatta a lövészárok-hadviselés poklát. Többször megsebesült, a hite azonban töretlen maradt, tovább akart harcolni, de most már az égen! A szükséges képzések után a háború végéig vadászpilótaként szolgált.

A vereség őt is elkeserítette, így hamarosan új barátokra talált a nemzetiszocialista törekvéseket megfogalmazó náci párt, az NSDAP (kezdetben DAP) tagjaként. Felnézett Adolf Hitlerre, hűsége pedig számos előnyt biztosított a számára: bár mindvégig csekély jelentőségű figura maradt, senki nem került olyan közel a Führerhez, mint ő, kiváltságosként még tegezhette is.

A nácik 1923-ban kísérletet tettek a berlini birodalmi kormány megbuktatására, ám a müncheni sörpuccs nem érte el a célját, a mozgalom vezetőit börtönbüntetésre ítélték. A landsbergi erőd ugyanakkor nem tűnt igazi fegyintézetnek, a rabok saját ruhájukban töltötték a fogság napjait, s még arra is adódott lehetőség, hogy Adolf Hitler megfogalmazza pártja ideológiai alapjait, amelyet magántitkáraként Hess gépelt le. Ez volt a később elhíresült Mein Kampf.

További részletek a Magyar Honvéd magazin június 11-én megjelent számában!