Sötétben a „vadak”

És jut egy maradékfény-erősítéses „csodaszemüveg” az újságírónak is, így én is látom – igaz, egyszínű, zöld képen – ahogy az óvatosan mozgó terepjáróinkat meglátva az őzek átrohannak a rátóti Nagymező melletti fenyves egyik oldaláról a másikra, a földúton átszáguldva. Gyanítom, nem a két, lassan „osonó” Hilux zavarta meg a gyakorlótér éjszakai békéjét, hanem az a két Mi-24P Hind harci helikopter, mely a sötétben ránk vigyázott.

Szerda este egy többnapos kiképzési rendezvényt zárt le az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis harcihelikopter-zászlóalja, az Előretolt Repülésirányítási Csoport (ERICS) és az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár több katonája. A cél az előretolt repülésirányító csoport szakfelkészítése volt, melyet minden évben két ilyen komplex gyakorlat segítségével hajtanak végre. A Hind-okkal dolgozó hajózók pedig a tervezett, éves levegő-föld éleslövészetet hajtották végre, fenntartva jártasságaikat, mondta el Makai Sándor alezredes, a harcihelikopter-zászlóalj parancsnoka. A két „csapat” pedig tökéletes összhangban tudott együtt dolgozni, méghozzá éjjel-nappal. A felújított Mi-24-esek ugyanis alkalmasak arra, hogy hajózóik éjjellátó szemüveggel repüljenek, s a légiirányítók számára is ismerős-barátságos már az éjszaka, köszönhetően az élvonalat képviselő eszközparkjuknak és gyakorlatuknak.

Az este utolsó zárómozzanata azonban mindenkinek új volt, nem csak nekem. Azaz – rajtam kívül – igazából nem is annyira, hiszen mint Herczeg Gábor őrnagy, az ERICS parancsnoka elmondta, az egyes elemeket, műveleteket, fogásokat már korábban alaposan begyakorolták. Most „csupán” arra került sor, hogy a zárt lőtér biztonságos területén ezeket a részleteket egy egységes mozzanattá dolgozzák össze és hajtsák végre.

A Hind-ok méltóságteljesen és tiszteletre méltó hangorkán kíséretében elhagyták Jutaspuszta jól ismert leszállóhelyeit, mely esetünkben előretolt utántöltő és újrafegyverző pontként (FARP) szolgáltak. A géppár először a „különlegesekkel” dolgozott együtt, a lőtér egy távolabbi szegletében. Addig az ERICS konvojánál megtörtént az utolsó eligazítás, az éjjellátó szemüvegek, rádiók kipróbálása és persze felkerült improvizált helyére, gondosan a Toyota tetősínjének rögzítve az infravörös villogó is, mely a hajózókat segítette járműveink szemmel követésében. A digitális térképen én is láthattam a tervezett útvonalat, melyet az immár koromsötétté vált áprilisi éjszakában terveztünk megtenni.

Szemüvegek le, gyors rádióellenőrzés, egyeztetés a két „védőangyalunkkal” és indul is a konvoj. Az egyik Hind alacsonyan és tőlünk nem messze köröz, ő a közeli védelmünket látja el. A magasabban repülő társa pedig a felderítést, a terület és a tervezett útvonal megfigyelését végzi. A lassan gördülő terepjárókkal hamar letérünk a betonútról és ekkor derül ki, hogy mit is jelent az a gyakorlatban, hogy az éjjellátóval szinte eltűnik a mélységérzékelés. Meglepően hasonlít egymásra a pocsolya és a gödör: a gépjárművezető szemére és rutinjára támaszkodunk. Néha meg-megállunk, hogy szimulált légicsapásokat kérjünk a szerencsére csak képzeletbeli ellenségre. A velünk dolgozó repülésirányító dolga a támadások pontos levezetése: a két helikopter dörögve csap le a lézernyalábbal megvilágított facsoportokra. Van, amikor „információt kapunk”, hogy előttünk lesállást észleltek: fordulnánk mi balra, el a veszélytől, csak éppen kisebb mocsár várná a konvojt, úgyhogy marad az összeszorított fog és az ellenség nyakára hívott közeli légitámogatás.

Hamar elrepül az egy óra és percre pontosan a szükséges biztonsági tartalék mellett lerepülhető idő végére érünk vissza a bázisra. A művelet sikeres volt és az ERICS-esek máris azt tervezgetik, hogyan lehetne más repülőeszközöket és ellenerőt bevonni az őszi gyakorlatra…