Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Spielberg nem vesz részt az olimpiai rendezésében

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. február 13. 12:39

A pekingi olimpia szervezőit leforrázta Steven Spielberg keddi bejelentése: nem vállalja a nyitó és záró ceremónia rendezését, mert sürgetése ellenére a kínai kormány nem gyakorolt nyomást Szudánra a dárfúri válság megoldására.

A hollywoodi filmgurut, aki korábban elvállalta, hogy a játékok művészeti tanácsadója legyen, tavaly márciusban hidegzuhanyként érte Mia Farrow Wall Street Journalban megjelentetett cikke, amelyben “Peking imázsának fényezésével" vádolta meg, amiért igent mondott a felkérésre.

A kínai kormány ugyanis annak a Szudánnak az egyik legfontosabb gazdasági partnere, amelyet kétszázezer ember halálát okozó módszeres emberirtással vádolnak, és amelynek dárfúri térségében két és félmillió embertelen helyzetbe kényszerült menekült él.

A rendező a publikáció nyomán nyílt levélben fordult a kínai elnökhöz megírva, hogy “csak a közelmúltban értette meg Kínának a térségben játszott szerepét, stratégiai és támogató kapcsolatát a szudáni kormánnyal", és felszólította Hu Csin-taót, hogy vesse latba befolyását a dárfúri helyzet megoldására.

Az ultimátum azonban nem érte el célját, és Spielberg lelkiismereti okokra hivatkozva kedden lemondott a megbízásról.

“Rájöttem, a lelkiismeretem nem engedi, hogy úgy dolgozzam, mintha mi sem történt volna. Időmet és energiámat most nem az olimpiai ceremóniákra kell fordítanom, hanem arra, hogy véget lehessen vetni a Dárfúrban most is folyamatosan zajló elbeszélhetetlen ember elleni bűnöknek" – fogalmazott közleményében.

A bejelentés érzékenyen érintheti a pekingi olimpiai játékok presztízsét, amelynek megalapozására óriási összegeket költöttek a szervezők, ettől remélve az emberi jogok terén folyamatosan elmarasztalt Kína “comme il faut"-vá válását.

Címkékjogolimpia