Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenkétezer indulót várnak a 36. Balaton-átúszásra

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. június 12. 17:59

Olimpikonok részvételével tartottak sajtótájékoztatót a 36. Lidl Balaton-átúszásról június 12-én a budapesti Aquincum Hotelben. A szervezők az idei rendezvényen több mint tizenkétezer résztvevőre számítanak június 30-án, Magyarország első számú nyíltvízi szabadidős sporteseményén.

1599188682
A Balaton-átúszás beharangozó sajtótájékoztatóján Máth István, a BSI ügyvezető-versenyigazgatója – az esemény népszerűsége mellett- a különböző szervezetekkel való jó együttműködést emelte ki. „ Idén százharminc vitorlásból, kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó felügyeli az úszókat. A tavalyi előnevezési létszámhoz képest idén már 50 százalékkal többen regisztráltak, így tizenkétezer résztvevőre számítunk" – mondta. Máth István beszédében egy érdekes kalkulációról is mesélt a sajtó munkatársainak: a harmincöt éves múltra visszatekintő Balaton-átúszáson eddig 190 250 résztvevő összesen 988 ezer kilométert tett meg. Ez több mint kétszerese a Föld és a Hold közötti távolságnak.

Az úszók csapatához idén Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok és Székely Bulcsú olimpai bajnok vizilabdázó is csatlakozott. Ezen az eseményen debütálnak először az 5,2 kilométeres távon, de versenyzői múltjuknak köszönhetően nyugodtan várják a kihívást. „Bár én most neveztem először, azt tanácsolom a többieknek, hogy türelemmel és kitartással ússzanak, mert hosszú ez a táv" – fogalmazott Székely Bulcsú olimpikon.

1599188682
Sárfalvi Péter sportért felelős államtitkárhelyettes hangsúlyozta: „Az EMMI kiemelt területként tekint a szabadidősportra, és a jelentős forrásbővítést biztosítunk. Az előnevezési létszám is azt bizonyítja, hogy egyre nagyobb igény van azokra a sporteseményekre, ahol közösségben mozoghatunk."

A szervezésben természetesen idén is részt vesz a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség. Dr. Eleki Zoltán ezredes, az MH Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Honvédelmi Felkészítő és Katonai Testnevelési Osztályának vezetője érdeklődésünkre elárulta: „Az előző évekhez hasonlóan a katonák mind a révfülöpi, mind a balatonboglári helyszínek berendezésében és üzemeltetésében vállalnak szerepet. A verseny induló- és célterületein az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred kötelékében szolgáló katonák biztosítják a helyszínt. Az Úszó Erőd tagjait az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár sátra várja majd a célban, meleg étellel és árnyékos pihenőhelyekkel" – fogalmazott az ezredes.

1599188682
Tavaly a honvédség kötelékéből kétszázötven katona teljesítette a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot, az idei rendezvényre – már most, három héttel a rajt előtt – több mint százan jelentkeztek az Úszó Erődbe. „A rendezvényen a katonai vezetők is példát mutatnak a katonáknak. Idén dr. Böröndi Gábor vezérőrnagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes úszik majd a csapat élén" – tette hozzá Eleki Zoltán.

Az eseményen Révész Máriusz, Az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője is felszólalt. Ezt követően Gurbán Béla veterán úszó mondott beszédet, aki 1975 óta minden évben teljesítette a távot.

1599188683
Fotó: a szerző felvételei