Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sportsikerekkel fordulunk az olimpia évére

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: MTI archív, HM Sportért Felelős Államtitkárság, Horváth Sztaniszláv archív felvétele |  2023. december 28. 11:21

A magyar sport és a magyar sportolók 2023-ban is egy kimagaslóan sikeres évet tudhatnak maguk mögött.

Koch

Aranyérmet szerzett mind a férfi, mind a női kardcsapatunk a milánói világbajnokságon, míg Koch Máté egyéniben állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A magyar férfi vízilabda-válogatott szintén a világ tetejére állhatott története során immár negyedik alkalommal, kereken 10 évvel az utolsó világbajnoki címünk után. A víznél maradva Kós Hubert 200 méter háton utasította maga mögé ellenfeleit, megszerezve ezzel a világbajnoki elsőséget, Érdi Mária pedig vitorlázásban hajtotta végre ugyanezt a bravúrt. Losonczi Dávid révén kötött-, míg Muszukajev Iszmail révén szabadfogású birkózó világbajnoki címnek is örülhettünk az idei esztendőben, és a szintén olimpiai sportág taekwondoban is sikerült világbajnoki címet szerezni Márton Luana által.

vb

A sok éves tudatos építkezés eredményeként megrendezhettük hazánk történetének legnagyobb nemzetközi sporteseményét, az atlétikai világbajnokságot, amely az idei évben a világ legjelentősebb nemzetközi sporteseménye volt. A budapesti vb megannyi felejthetetlen pillanatot szerzett az ideérkező 2000 sportolóknak, a helyszínen jelenlévő több mint 400 000 szurkolónak, és világszerte több mint 1 milliárd tévénézőnek. A nemzetközi szövetség elnöke, Lord Sebastian Coe úgy nyilatkozott, hogy Budapest új szintre emelte az atlétikai világbajnokságok rendezését.

sportszázad

A 2024-es esztendő kiemelkedő jelentőségű a sport tekintetében, hiszen Párizsban olimpia és paralimpia lesz, míg Németországban labdarúgó Európa-bajnokság. Magyarország és a magyar sportolók mindkettőben érdekeltek, hiszen a magyar férfi labdarúgó válogatott szenzációs szerepléssel, veretlenül és csoportelsőként jutott ki az Európa-bajnokságra. Az olimpiai kvalifikáció ugyan még javában tart, de a magyar sportolók már most 65 olimpiai és 12 paralimpiai kvótával rendelkeznek, ami a világ legnagyobb sporteseménye közeledtével még bőven gyarapodni fog.

A Honvédelmi Minisztérium és a hozzá tartozó Sportért Felelős Államtitkárság a továbbiakban is azon fog dolgozni, hogy a magyar sportolók számára minden feltétel adott legyen a sikeres szereplésük érdekében, és Magyarország az előttünk álló évben is színvonalas világversenyek házigazdája lehessen.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye