Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Stoltenberg: a most meghozandó döntések határozzák meg a következő évtized biztonságát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: nato.int |  2022. június 29. 13:00

A madridi csúcstalálkozón meghozandó döntések határozzák meg a következő évtized nemzetközi biztonságát - jelentette ki a NATO főtitkára június 29-én, szerdán a spanyol fővárosban, az észak-atlanti szövetség állam-, illetve kormányfőinek kétnapos találkozóját hivatalosan megnyitó beszédében.

jens stoltenberg - madrid nato summit 02

„Nagyon fontos döntéseket hozunk a NATO megerősítésére egy veszélyesebb, versengőbb világban, ahol olyan tekintélyelvű országok, mint Oroszország vagy Kína, nyíltan megkérdőjelezik a szabályokon alapuló nemzetközi rendet" - fogalmazott Jens Stoltenberg a találkozó első munkaértekezletének kezdetén. A szövetségesek megállapodnak a NATO új stratégiai koncepciójában, amely megerősíti a szervezet elrettentési és védelmi képességét, növeli katonai erejének létszámát, valamint garantálja a kellő forrásokat a biztonságot fenyegető kihívásokkal szemben - tette hozzá.

„A NATO ajtaja továbbra is nyitva áll” - hangsúlyozta a főtitkár, és megerősítette, hogy a szövetség hivatalosan is fel fogja kérni Finnországot és Svédországot a csatlakozásra, miután Törökország feloldotta vétóját, és beleegyezett a két északi ország NATO-tagságának támogatásába. Stoltenberg közölte: a csúcs résztvevői megállapodnak egy Ukrajnának nyújtandó átfogó segélycsomagról is. „Folytatjuk példa nélküli segítségnyújtásunkat, hogy Ukrajna megvédhesse magát” - mondta, hozzátéve, hogy az ukrán nép bátorsága inspiráció az egész világ számára. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videokapcsolaton keresztül részt vesz a zárt ajtók mögött zajló munkaértekezleten.

„A világ ránk figyel, mutassuk meg egységünket és összetartásunkat” - fogalmazott az eseménynek otthont adó Spanyolország miniszterelnöke bevezető beszédében. Pedro Sánchez hangsúlyozta: a következő két nap döntései határozzák meg a jövőt, a kihívásokra adandó sikeres választ. „Meg kell erősíteni szövetségünket” - jelentette ki, és fontos mérföldkőnek nevezte, hogy újabb két ország csatlakozhat hamarosan az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez.