Szabadságharc a kolera idején

August von Pettenkofen: Sebesültek szállítása (kőrajz, 1849)

Ezt a nemzeti ünnepünket most a világjárvány árnyékolja be és ez a történelemformáló esemény egyúttal felidézi a hadtörténelem azon paradoxonát is, hogy a háborúkat kísérő járványok mindig több embert öltek meg, mint a fegyverek.

Nem volt ez másképp a forradalom és szabadságharc ideje alatt sem. A háború dicsősége mára szinte teljesen elhalványította azt a tényt, hogy a küzdelem ideje alatt a magyarok nemcsak az ellenség katonáival, hanem a kolerajárvánnyal is harcoltak.

Az Indiából származó, baktérium okozta fertőző betegséget a 19. század elején hurcolták be Oroszországon keresztül Európába. Magyarországon először 1831-32-ben okozta negyedmillió ember halálát, és ezzel társadalmi pánikot és zavargásokat hagyott maga után.

A félelmetes gyorsasággal terjedő és igen magas halálozási rátával járó ragály 1848 júliusában ismét megjelent Magyarországon, ekkor a moldvai fejedelemségből hozták be a betegséget. A Batthyány-kormány tisztában volt a veszéllyel és október 26-án az Országos Honvédelmi Bizottmány már külön koleraügyi bizottságot nevezett ki dr. Pólya József vezetésével. A híres orvos rendszabályokat hozott, kolerakórházak felállítását rendelte el, ügyeletet szervezett. Bár nincsenek pontos adatok, az 1848-as évben mintegy 30 százalékos túlhalálozást lehet kimutatni a lakosság körében a korábbi évekhez képest, amelynek fő oka csak a kolera lehetett.

A frissen felállított honvédsereg újoncait különösen veszélyeztette a kór. A honvédek az ország különböző részeiből származtak és kerültek egy-egy alakulathoz, majd a higiénés igényeket egyáltalán ki nem elégítő, zsúfolt laktanyákba, melyek így a melegágyai lettek a fertőzésnek.

Az ügy súlyosságát jól jelzi, hogy maga Kossuth is személyesen foglalkozott az üggyel, laktanyákat szemlézett, szakértőkkel tárgyalt és nagyon szigorú hangvételű levelekben utasította a felelősöket a körülmények megváltoztatására. Ennek hatására a katonák körülményei javultak, majd az ősz és a hideg beköszöntésével a kolerajárvány elcsendesült.

Azonban 1849-ben a tavasz végétől a ragály ismét megjelent, de az előző évinél jóval agresszívabban. Júliusban már az egész országban dühöngött, a megbetegedések és a halálozások száma egyaránt jóval felülmúlta a korábbi esztendőét. Joggal kezdődött ezekkel a szavakkal a belügyminisztérium egyik júniusi jelentése: „Nem csak hogy jelenleg emberek, hanem nyavalyák ellen is kell küzdenünk.”

A járvány erejét jól mutatja, hogy az országba betörő orosz hadsereg állományában is óriási pusztítást végzett. Precíz kimutatásaik szerint a nyári hadjáratban 13.554 halottat veszítettek, de ebből csak 856 fő volt a harcok áldozata, és több mint 11 000 orosz katonával a kolera végzett!

August von Pettenkofen: Elesettek temetése (1849)

A magyar katonai veszteség 40 ezer főre tehető, ebből a véres áldozatok száma 15 ezer körül lehetett, a többi halott döntő többsége szintén a kolera számlájára írható. Az orvostörténészek az anyakönyvi adatok alapján mintegy 100-120 ezerre becsülik a szabadságharc ideje alatt a kolerában meghalt áldozatok számát.

A fentiek alapján jól látszik, hogy a szabadságharc két nagy ellensége, a császári és a cári hadsereg mellett a kolera volt. Az tény, hogy nem önmagában a járvány miatt bukott el a harc. Azonban nagyban hozzájárult ’49 nyarára a hátország demoralizálásához, az elkeseredéshez, és ennek hatását jól mutatja, hogy Kossuth népfelkelésre buzdító felhívásai ekkor már nem érték el céljukat.

A szabadságharc alatti kolerajárvány nem engedi feledtetni a honvédsereg orvosainak és ápolóinak heroikus küzdelmét a ragály megfékezéséért, és mindig emlékeztet bennünket a „végzet katonáinak”, a járványok kórokozóinak történelemformáló erejére.