Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakmai gyakorlat – kicsit másképp

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2022. június 29. 8:43

Amikor azt a kifejezést halljuk: nyári szakmai gyakorlat, bizonyára elsősorban nem a lovasíjászat rejtelmeit tanuló, vagy éppen a szakszerű álcázás fortélyait elsajátító fiatalok jutnak eszünkbe. Ám a honvéd kadétok esetében a fentiek teljesen természetesek.

10

Kaposvár, június 28, kedd. Párás hőség, enyhén felhős ég. A nem is olyan távoli Balaton-parton fiatalok sokasága ejtőzik, örülve a többnyire jól megérdemelt nyári szünetnek. A helyi Táncsics Mihály Laktanyában is találni fiatalokat, igaz nem fürdő-, hanem egyenruhában, épp a Zaranyi-erdő viszonylagos hűvösében, egy hetes nyári szakmai gyakorlatuk utolsó napján.

Stílszerűen így a végére a túlélési ismeretek gyakorlása szerepel az étlapon, noha egyáltalán nem úgy tűnik, mintha itt bárki is a túlélésre játszott volna. Eleve képtelen feltételezés, hiszen a városban olyan sikeres a Honvéd Kadét Program, hogy évek óta háromszoros a túljelentkezés. Miközben a legtöbben igyekeznek szakszerű álcafestéssel körülbelül észrevehetetlenné tenni magukat, Hatta Zalán honvéd kadét éppen azt mondja: neki bizony a paintballozás és a lézerharcászat tetszett eddig a legjobban. A katonai szolgálattal régóta kacérkodó fiatalember eléggé határozottan válaszolt, pedig a lovasíjászat vagy éppen az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tett látogatás is rendhagyó élményekkel gazdagította a kadétokat. (Pláne, mert felszállás közben is láthattak Gripent…) A programmal kapcsolatban úgy általában elmondja, hogy az elmúlt három év alatt az elméleti ismereteket több jól felkészült katonaoktatótól sajátították el, és nincs ez másként a gyakorlatban, azaz például a katonai kézitusában sem. Miniinterjúnkat nagy recsegés-ropogás szakítja félbe. A kadétok ugyanis azt a feladatot kapták, hogy miután magukat leálcázták, tegyék meg ugyanezt a katonai terepjáróval is. „Hozzatok nagyobb ágakat is”, szólt a felhívás, és úgy hallatszik: bizony meg kell küzdeni a szívós aljnövényzettel, no meg az álmukból felébresztett, éhes szúnyogok hadával is.

4

Miszner Gyula zászlós, az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred, 44. Adorján József Területvédelmi Zászlóaljának honvédelmi nevelési referense gyors szemlét tart a nagyjából leálcázott jármű felett, felhívva a figyelmet arra, hogy hiába tűnik most már az autó olyan bozótosnak, amelyben még a málnát kereső medve is eltéved, a szinte világító fényszórókkal és rendszámtáblával is kezdeni kéne valamit… Közben elmondja, hogy a 120 órás szakmai gyakorlat lényege – mint látjuk – a gyakorlatba átültetni az elméleti tudást. Hiszen az iskolapadban ülve a tűzpárban való mozgást nehéz lenne készségszintre fejleszteni. Itt azonban a harchelyzethez illően még füst is akad, nem beszélve a változatos terepviszonyokról…

„Elmondhatom, hogy a kadétok nagyon élvezték a szakmai gyakorlatot. Kicsit kimozdulhattak az iskolából és tényleg igyekeztünk élményszerűvé tenni nekik ezeket a napokat” - véli a zászlós.

No igen: ha a szakmai gyakorlat utolsó napján is fontos álcafestékben csoportos szelfiket készíteni, akkor az csak jó lehetett…