Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Számos oktatási intézményben fertőtlenítettek a katonák

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. március 18. 18:59

A Magyar Honvédség katonái március 18-án, csütörtökön is számos oktatási intézményben fertőtlenítettek.

MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj

Hét budapesti, egy érdi, egy vecsési és egy üllői oktatási intézményt fertőtlenítettek a székesfehérvári alakulat katonái március 18-án, csütörtökön. A hét-hét főből álló Biológiai Mentesítő Csoportok MOL Hygi Flow Rapiddal és Fortéval, ózongenerátorokkal és hidegköd-képző eszközökkel fertőtlenítették a tantermeket, tornatermeket, a közös helyiségeket, az irodákat, a folyosókat, valamint a vizesblokkokat, összesen több mint 53 ezer négyzetméteren.

Szöveg és fotó: MH 93. PSVVZ

* * *

MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred

A debreceni fertőtlenítettek két iskolát és egy óvodát. A felderítők a gávavencsellői Rakovszky Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát, a Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskolát, valamint a Tokaji Óvodát mentesítették összesen több mint 8000 négyzetméteren.

A kilenc katonából álló csoport kézi permetezők segítségével, MOL HYGI Flow Rapid felületfertőtlenítő folyadék felhasználásával végezte feladatát. A debreceni katonák a tantermeket, mellékhelyiségeket, tornatermet, közösségi tereket és folyosókat is mentesítették az esetlegesen jelen levő baktériumoktól, gombáktól és vírusoktól. A szer a szétpermetezés után gyorsan kifejti hatását, így alapos szellőztetést követően az igazgatók már át is vehették az épületeket. Az intézmények vezetői nagyon örültek a fertőtlenítésnek és hálásak voltak a katonáknak, amiért ezzel is elősegítik a tanulók és óvodások biztonságát.

Szöveg: Pallás Lilla hadnagy
Fotó: Nagy Sándor zászlós

 * * *

MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred

A szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban folytatták a fertőtlenítési feladataikat a szentesi alakulat katonái március 18-án, csütörtökön. A helyszínbejárást és áramtalanítást követően a 12 honvédból álló csoport MOL Hygi Flow Rapid alkoholos felülettisztító folyadék felhasználásával mentesítette a tanári szobát, a tornatermet, a vizesblokkokat, valamint a közös helyiségeket.

A több mint ötezer négyzetméternyi területen végrehajtott fertőtlenítés garantálja, hogy az intézmény dolgozói és a diákok egy biztonságos környezetbe térhessenek vissza.

Szöveg és fotó: MH 37. II. RFME

* * *

MH 25. Klapka György Lövészdandár

A bábolnai Általános Iskolát fertőtlenítette a tatai alakulat nyolc katonából álló fertőtlenítő csoportja március 18-án, csütörtökön. A Komárom-Esztergom megyei intézmény területét – összesen mintegy 3200 négyzetmétert – közel két és fél óra alatt, alkoholos alapú felülettisztító folyadékkal tették biztonságossá a dandár katonái.

Szöveg és fotó: MH 25. KGYLDD

* * *

MH Pápa Bázisrepülőtér

Győrben, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégiumában fertőtlenítettek a pápai alakulat katonái március 18-án, csütörtökön. A koronavírus-járvány elleni küzdelem részeként az intézmény épületét mentesítették több mint kétezer négyzetméteren.

A bázisrepülőtér katonái a napokban Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében hajtanak végre köznevelési intézményekben fertőtlenítési feladatokat.

Szöveg és fotó: Pelsőci Miklós őrnagy

* * *

MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Újabb két közoktatási intézmény fertőtlenítését végezték el március 18-án, csütörtökön az alakulat katonái. A XXII. kerületi Egyesített Óvoda Rózsakert tagóvodája és a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola gyermekei a tavaszi szünetet követően már egy tiszta és vírusmentes környezetbe térhetnek majd vissza.

Szöveg és fotó: MH BHD