Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szárazruha, „full face” maszk, „bodyphone”

Szöveg: Miklós Bence zászlós |  2011. november 21. 9:43

A címben felsorolt felszereléseket használták legutóbbi merülési gyakorlatuk során az MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj és az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj búvárai. A kiképzésen víz alatti felderítést, robbantás szimulációt, és munkabúvár feladatokat is végrehajtottak a két alakulat „békaemberei” a szolnoki Holt-Tiszán.

A merülési gyakorlatokra Smirer Tamás őrmester merülésvezető búvár irányításával került sor. Az első napon – a tanmedencés foglalkozásokon – a felszerelések működőképességét ellenőrizték. Először a „száraz búvárruhák" – amelyek a hideg vízbe merülő búvár számára nyújtanak védelmet – vízmentességét vizsgálták, majd a „full face" (teljes arc) maszkok illeszkedésének és mérethelyességének ellenőrzése következett. Végül a „bodyphone", azaz a víz alatti kommunikációs eszközök szemléje és kipróbálása volt soron.

Ezt követően, immár a Holt-Tiszán, a búvárok egymás után merültek bele az alig hat Celsius-fokos vízbe és kezdték meg a számukra előírt feladatok végrehajtását.

Ezek között szerepelt egy régebben szétbontott stég a vízfelszínen megmaradt lábainak kiemelése. E cölöpök rendkívül balesetveszélyesek voltak, és már eddig is sok gondot okoztak a civileknek.

A katonai búvárok másik fontos feladata a Holt-Tiszán átívelő híd pilléreinek felderítése, állapotuk felmérése volt. A búvárok a merülések alatt kipróbálták és letesztelték, hogyan lehet a leghatékonyabban és legbiztonságosabban alkalmazni az általuk használt speciális felszereléseket, amelyekkel – adott esetben – egy valós katasztrófavédelmi feladat során életeket vagy értéktárgyakat tudnak menteni.

Szintén a kiképzés célja volt, hogy a két alakulat búvárai összekovácsolódjanak. A felkészítés vezetője szerint ez jól sikerült.

 
 

 Fotó: Molnár Zsolt törzsőrmester, Horváth László szakaszvezető