Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szent Imre: a katonai iskolák hallgatóinak védőszentje

Szöveg: Petróczy Levente |  2022. november 5. 18:07

Szent István fiában királyságának jövőjét látta, ezért gondosan taníttatta, hogy a lehető legjobban tudjon irányítani. A királyi udvar és a nép is elfogadta, hogy Imre lesz az új király, de a tanult, keresztényi értékek szerint élő herceget soha nem koronázták meg, hiszen vadászbalesetben, huszonhárom éves korában meghalt.

Szent_Imre (3)

Az írott források szerint Szent Istvánnak és Gizellának több gyermeke született, de csak kettő fiú élte meg a kisgyermekkort, csupán az ő nevüket ismerjük. Ottó valószínűleg korán, még 1000 előtt elhunyt, így Imre herceg lett a trónörökös, ezért rá már gyerekkorában is nagy figyelem hárult.

Imre életét csak nehezen lehet követni, mivel a krónikák kiszínezték karakterét, minden bizonnyal ennek a szüzességi fogadalma az oka. Alakját gyakran nőies, törékeny emberként ábrázolják, de ezen tulajdonságokkal sosem rendelkezett. Neveltetése sem arra irányult, hogy törékeny legyen, hiszen apja és anyja családja is tekintélyparancsoló és hittérítő volt, amely bizonyos testi-lelki erősséget követelt. Taníttatására nagy hangsúlyt fektettek, első nevelői a szülei voltak. István nagyon szerette fiát, a korabeli feljegyzések alapján tudjuk, hogy napi imádságaiba rendre belefoglalta Imre nevét is, és sokszor kérte az Istent, hogy óvja meg egyetlen fiát.

1015-ben egy új tanító vette szárnyai alá a gyermek Imrét, aki Velencéből érkezett István királyi udvarába. Gellért bencés szerzetes hét esztendőn át volt a trónörökös tanítója, ez idő alatt felkészítette őt az uralkodásra. Imre elvégezte az akkori kor legmagasabb iskolafokozatait, megtanult latinul és édesanyjától feltehetőleg németül is. A világi tudományok mellett tanítója bevezette őt a kereszténység ismereteibe is, istenfélő emberré vált és ezért a nép is megkedvelte.

Szent_Imre (2)

Imre herceg egy alkalommal Veszprémben, a Szent György templomban imádkozott, Istenhez fohászkodva, hogy mi lenne számára a legnagyobb áldozat, amit felajánlhatna. Ekkor fény borította el a templomot és egy égi hang azt válaszolta, hogy a testi-lelki szüzesség az, amely a hercegtől a legkedvesebb ajándék lenne. Ennek eleget tett és élete végéig szüzességi fogadalmat tartott.

Huszonhárom éves korában szülei úgy látták, hogy Imrének ideje megházasodnia. A hagyomány szerint három királyi család volt, ahonnan feleséget választhatott volna: a lengyel, görög és horvát uralkodóház. Nem tudni, hogy melyik családból választott Imre, de valószínűleg a lengyel királyi család leánya lett a felesége. Ezt alátámasztja egy írás, ami elmondja, hogy Imre egyszer vőlegényként tett látogatást a lengyel királyi udvarban. Azt viszont tudjuk a leírásokból, hogy feleségével szűzi házasságban éltek.

Apja az „Intelmek Imre herceghez” írásban adott útmutatást az uralkodásra. Szülei udvarából elkerülve elfoglalta feltehetőleg a bihari dukátust, továbbá István rá bízta a királyi sereg parancsnokságát is. Amikor II. Kontrád német császár hadjáratot indított Magyarország ellen, akkor valószínűleg a győri győztes csatában ő vezette a magyar sereget.

A herceget vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, 1031. szeptember 2-án belehalt sérüléseibe. Az akkor még épülő fehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra. Az Árpád-házból ő az első, akinek személye körül szent-kultusz kezdett kialakulni, VII. Gergely Pápa István királlyal és Gellért püspökkel együtt avatta szentté.

Szent_Imre (1)