Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szent Mártonra emlékeztek a felderítők

Szöveg: MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred | Fotó: Csizmadia Olivér őrvezető |  2022. november 14. 7:14

Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred katonái minden év november 11-én, a felderítők napján emlékeznek meg Szent Mártonról, a fegyvernem védőszentjéről. Mivel idén a felderítő ezred adott otthont a központi eseménynek is, így az ünnepi rendezvényen más alakulatok felderítői is részt vettek.

Felderítők napja (4)

A program zászlófelvonással kezdődött. Ezt követően az ezred - a Debrecen Helyőrségi Zenekar kíséretével - menetet hajtott végre a közeli Megtestesülés Templomba, ahol a katonák Szent Márton emlékének tartott, meghitt istentiszteleten vettek részt, majd visszatértek a Kossuth Laktanyába.

A nap ünnepi állománygyűléssel folytatódott, ahol Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Felderítő Csoportfőnökség csoportfőnöke, valamint Hajnal István ezredes, a felderítő ezred parancsnoka elismeréseket adtak át.

Felderítők napja (15)

Szent Márton személyében és cselekedeteiben egyaránt megnyilvánultak az olyan általános emberi és katonai erények, mint a vitézség, a bátorság, a becsületesség, az odaadás, a harcok során megsebesültek gyámolítása, az önfeláldozás és az igazságra való törekvés. Elismerést váltott ki az egyszerűsége, életének tisztasága, önfeledt felebaráti szeretete. A Magyar Honvédségnél Szent Márton napját, november 11-ét immár több mint két évtizede a felderítők napjaként ünneplik.