Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szentesen merültek a kadétok

Szöveg: Baranyai Erika Piros tartalékos százados | Fotó: Budvig Gábor hadnagy, Janó Miklós főtörzsőrmester |  2023. július 31. 10:28

Kihívásokkal teli hetet szervezett az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred azon kadét táborozói számára, akik az ország több iskolájából, valamint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumból, illetve tagintézményeiből érkeztek.

GOPR9727

A búvár tematikájú táborban összesen 14 kadét vett részt, akiket a műszakiak rögtön a mélyvízbe dobtak. A Honvédelmi Sportszövetség támogatásával megvalósult sporttábor a Rákóczi Honvéd Sportegyesület és a műszaki ezred közös szervezésében jött létre, amelyen azok a diákok vettek részt, akik az elmúlt tanévben kimagasló eredményeket értek el mind tanulmányi, mind sportteljesítményük alapján.

A táborozókat meglátogatta Kálmán Péter, a Honvédelmi Sportszövetség szakmai osztályvezetője, aki örömmel találkozott és beszélgetett velük. Elmondta, hogy a honvédelmi táborok lehetőséget adnak a fiataloknak arra, hogy megtalálják azt az érdeklődésüknek megfelelő irányt, amelyben a leginkább ki tudnak teljesedni. A cél az, hogy minél jobban megismerkedhessenek a búvárkodással és a jövőben akár többen is búvárként térjenek vissza, elsősorban a szentesi alakulathoz, vagy a Magyar Honvédség más szervezeteihez.

JMF09704

A hét folyamán a búvár alapismeretek elméleti oktatását követően az első napokban szabadtüdős és légzőkészülékes merüléseket hajtottak végre, de igazi kedvenc a városi uszoda 50 méteres úszómedencéjében végzett merülési gyakorlatok voltak. Itt különböző apnea (légzéstechnikai) és víz alatti ügyességi feladatok is vártak a búvártanoncokra.

A négy legjobban teljesítő kadét a – Honvédelmi Spotszövetség támogatásával – további búvárképzésen vehet részt Szentesen, amelynek végén búvárigazolványt kapnak.