Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szöul: Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre, idén már a hetediket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. január 31. 9:59

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre január 30-án, vasárnap, amelyben a közép hatótávolságú ballisztikus rakéta 800 kilométert repült a nyílt tenger irányába – jelentette be a dél-koreai hadsereg

A rakéta harminc perces útja során 2000 kilométeres magasságot ért el. Ez volt az észak-koreai rezsim hetedik erődemonstrációja az idén.

Phenjan 2022 eleje óta rakétakilövések sorozatát hajtja végre. A vasárnapi kísérlettel Észak-Korea megszegte a közepes és nagy hatótávolságú rakéták tesztelésére vonatkozó, saját maga által elrendelt moratóriumát. A tesztelési tilalom a nukleáris kísérletekre is vonatkozott. A közepes hatótávolságú rakéták olyan fegyverek, amelyek hatótávolsága 800 és 5500 kilométer között van.

Mun Dzse In dél-koreai elnök az ENSZ-határozatok megsértésével vádolta meg Észak-Koreát.

A világszervezet Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatai megtiltják Észak-Koreának a ballisztikus rakéták tesztelését. A ballisztikus rakéták egyes típusai nukleáris robbanófej hordozására is alkalmasak.

A vasárnapi teszt előtt az ország azt közölte, hogy a csütörtökön kipróbált két harcászati irányított rakétával ellenőrizték az azokon elhelyezett hagyományos robbanófejek teljesítményét.

Észak-Korea rendszeresen tesztel különböző típusú rakétákat. A phenjani kommunista vezetés évek óta folytatja a nukleáris robbanófejjel felszerelhető rakéták fejlesztését. Ezért kemény nemzetközi szankciókkal sújtják.

A rakétakísérleteivel kapcsolatos bírálatokkal szemben Észak-Korea azt állítja, hogy egyebek között az önvédelemhez való jogát gyakorolja. Az ország korábban nukleáris hatalomnak nyilvánította magát.

Az Észak-Koreával folytatott amerikai tárgyalásokon mintegy három éve nincs előrelépés. Donald Trump korábbi amerikai elnök két csúcstalálkozón is találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, de ezek a megbeszélések nem vezettek eredményre.