Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tábornokot vádolnak Libanonban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 10. 19:24

Izrael javára történő kémkedéssel vádoltak meg Libanonban kedden egy korábban fontos posztot betöltő nyugalmazott tábornokot, aki halálos ítéletet is kaphat. Õ az első politikus, aki ellen kémkedési ügyben emeltek vádat a közel-keleti országban.

A vád szerint Fájez Karam “üzleteket kötött az ellenség hírszerzőivel, külföldön találkozott velük, és információkat adott át nekik pénzért és fegyverekért cserébe". Az egykori tábornok egyebek közt a Szabad Hazafias Mozgalom párt és a vele szövetséges Hezbollah radikális síita szervezet belső tanácskozásairól és kádereiről adott tájékoztatást Izraelnek.

Karam a terrorelhárító és hírszerző egység élén állt a libanoni hadseregben. Ügye nagy port kavart fel a levantei országban, ahol most arról vitatkoznak, vajon milyen mélyen hatolt be az izraeli felderítés a libanoni biztonsági rendszerekbe.

A libanoni igazságügyi miniszter közölte, hogy már 150, Izrael javára végzett kémkedési ügyön dolgoznak. Libanonban tavaly óta több tucatnyi embert tartóztattak le ilyen gyanúval. Közülük több mint húsz már bíróság elé került, kettőt halálra ítéltek. Karam az első politikus, aki ellen az egyre messzebb nyúló kémkedési ügyben vádat emeltek.