Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Támogatta a brit katonai részvételt a londoni parlament

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 22. 12:02

Hatalmas többséggel, az ellenzék szinte teljes támogatásával hagyta jóvá hétfő este a brit parlament a brit fegyveres erők részvételét a Líbiával kapcsolatos ENSZ-határozat betartatásában. A törvényhozás alsóháza éjszakába nyúló, hat és fél órás vita után 557-13 arányban fogadta el a konzervatív-liberális kormánykoalíció által kért támogató indítványt. Ez azt jelenti, hogy az ellenzéki Munkáspárt alsóházi frakciója is csaknem teljes létszámban felsorakozott a kormány mögött a brit haderő líbiai beavatkozásának ügyében.

A vita során David Cameron miniszterelnök biztosította a képviselőket arról, hogy a líbiai bevetés különbözik az iraki hadjárattól. Kijelentette: jelen esetben nem arról van szó, hogy “bemegyünk egy országba, megdöntjük a kormányát, és magunkra vesszük a felelősséget mindenért, ami azután következik". Cameron szerint a líbiai beavatkozás célja a lakosság megvédése és az esély megteremtése arra, hogy a líbiai nép dönthessen saját sorsáról.

A konzervatív párti kormányfő a hétfő esti alsóházi vitában lezárta a politika és a brit hadvezetés között kibontakozott, komoly feltűnést keltő nyilvános szóváltást abban a kérdésben, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető is törvényes célpontja lehet-e a katonai támadásoknak.

Cameron kijelentette: véleménye szerint Líbiának “meg kell szabadulnia Kadhafitól", ám az ENSZ-határozat korlátozott cselekvési kört jelölt ki, és nem ad törvényes felhatalmazást Kadhafi katonai erővel történő eltávolítására a hatalomból.

A vitát Liam Fox brit védelmi miniszter indította el a BBC rádiónak adott nyilatkozatával. Arra a kérdésre, hogy a líbiai vezető is törvényes célpontnak tekinthető-e, Fox kijelentette, hogy ez is a “potenciális lehetőségek" között van.

Sir David Richards tábornok, a brit fegyveres erők vezérkari főnöke nem sokkal később azonban azt mondta a BBC-nek, hogy Kadhafi “semmiképpen sem lehet" a hadműveletek célpontja, mivel ezt az ENSZ-határozat nem engedélyezi.

1595916013
Meg nem nevezett brit kormányforrások Sir David nyilatkozata után röviddel mindazonáltal arról tájékoztatták a BBC-t, hogy a vezérkari főnök álláspontjával ellentétben a Líbia ügyében hozott, 1973-as számú biztonsági tanácsi határozat lehetőséget nyújt Kadhafi célponttá nyilvánítására, ha a líbiai vezető fenyegetést jelent az ország polgári lakosságára.

Cameron azonban a hétfői alsóházi vitában egyértelműen a vezérkari főnök álláspontját támogatta ebben a kérdésben.

A kormányfő a vitanapot megnyitó beszédében kijelentette, hogy a szövetségesek fegyveres beavatkozása nélkül “véres tömegmészárlás" történhetett volna Bengáziban, a felkelők kelet-líbiai központjában, és ezt valószínűleg “az utolsó pillanatban" sikerült megakadályozni.

Cameron közölte azt is, hogy a hadikoalíció hétfőre “jórészt semlegesítette" a líbiai légvédelmet, és ennek eredményeként a repüléstilalmi övezet “gyakorlatilag létrejött" Líbia légterében.

A miniszterelnök elmondta a képviselőknek, hogy a brit királyi légierő (RAF) Typhoon típusú vadászgépei, amelyeket dél-olaszországi támaszpontokra telepítettek, “25 percnyi repülési időre Líbiától", hétfőtől bekapcsolódtak a líbiai repüléstilalom betartásának ellenőrzésébe.

A katonai célpontok támadásában az RAF Tornado GR4 vadászbombázói vesznek részt; ezek a gépek a kelet-angliai Norfolkban lévő támaszpontjukról szállnak fel. Egy-egy ilyen bevetés repülési távolsága összesen 4800 kilométer. A brit légierő bombázói a Falkland-szigetekért 1982-ben Argentínával megvívott háború óta nem vettek részt ilyen nagy távolságú bevetéseken.

A tengerről a királyi haditengerészet egyik Trafalgar osztályú tengeralattjárója kapcsolódott be a támadásokba, Tomahawk robotrepülőgépek indításával.