Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanácskoztak a Mistralt használó országok képviselői

Szöveg: Béla Róbert nyugállományú mérnök alezredes |  2012. június 8. 17:04

A Mistral-felhasználó országok konferenciáját rendezték meg június 5–7. között Budapesten. A rendezvényen hat országból vettek részt a Mistral-rendszer üzemeltetési és fenntartási területén dolgozó szakemberek.

1595937050
A rendezvény házigazdája a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal főigazgatója, dr. Keszthelyi Gyula, akinek nevében Kádár Róbert főigazgató-helyettes köszöntötte a résztvevőket. Megnyitójában méltatta a közös munka eddigi eredményeit és ismertette a legutóbbi konferencia óta végrehajtott feladatokat.

A résztvevők előadásai és az azokat követő konzultációk lehetőséget adtak az elmúlt évben végrehajtott feladatok kölcsönös ismertetésére, a tapasztalatok cseréjére.

Különösen hasznosnak bizonyult az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél szervezett szakmai nap, amelyen az alkalmazó országok képviselői képet kaphattak az egység szakembereinek üzemeltetési és alkalmazási tapasztalatairól.

Ugyanitt a rendszert gyártó francia MBDA cég képviselői előadást tartottak a fenntartással és fejlesztéssel kapcsolatos legújabb eredményekről.

Fotó: A szerző felvételei

Címkékrakéta