Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztelet a győztes honvédseregnek

Emlékhelyet avattak a szolnoki csata 175. évfordulóján

Szöveg: MH Kiss József 86. Helikopterdandár | Fotó: Molnár Ádám (szoljon.hu) és az alakulat felvételei |  2024. március 7. 7:07

Történelmi emlékhelyet avattak Szolnok belvárosában, a Verseghy parkban, ahol dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet a Szolnok Helyőrségben települt katonai szervezetek vezetői jelenlétében. A szolnoki csata 175. évfordulóján felavatott sztélét a Damjanich János és Vécsey Károly által vezetett honvédsereg győzelmének emlékére készítették, ezzel tisztelegve a magyar csapatok hősi tettei, valamint önfeláldozó, félelmet nem ismerő bátorsága előtt.

20240302_szolnoki_csata_megemlékezés_MH86KJHD (5)

A római katolikus temetőben a csata emlékére állított obeliszknél a város és a honvédség képviselői koszorúztak. Az eseményen Kabács Imre őrnagy, az MH Altiszti Akadémia, alosztályvezetője mondott ünnepi beszédet, melyben felidézte a tavaszi hadjárat egyik legdicsőségesebb ütközetét. A város vezetése nevében Fejér Andor és Győrfi Mihály alpolgármesterek, míg Szolnok Helyőrség Parancsnokság nevében dr. Bali Tamás ezredes, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoka az itt települt katonai szervezetek képviselőivel közösen helyezett el koszorút.

20240302_szolnoki_csata_megemlékezés_MÁ (00)

A szolnoki csatában elesett honvédek tiszteletére állított emlékműnél, a Szabadság téren is elhelyezték az emlékezés virágait, illetve a Wysoczki József tábornok és a lengyel légió hőseinek emlékére állított tábla előtt, a Lengyel légió utcában is koszorúztak a megemlékezők.

A Tisza szolnoki szakaszán a magas vízállás miatt rendhagyó módon a Kossuth-téren tartották az idei hadijátékot, amely a vármegyeszékhely egyik legdicsőbb csatájára emlékeztette a kilátogatókat. A huszonnyolcadik alkalommal megrendezett szolnoki csatát idén is Szolnok Helyőrség parancsnokának fogadásával és jelentésbeadással nyitották meg.