Tisztelet a hősöknek: hit, szeretet, emlékezés

A felvidéki, többségében magyar lakta kis településen, Dobóruszkán kezdődött az egésznapos megemlékezés. Az 1500 körül épült, Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szentelt római katolikus templomban temették el Dobó Istvánt, az egri várvédő kapitányt 1572-ben, majd temették újra 2008-ban.

A résztvevőket köszöntve Lakatos Erika, a község polgármestere emlékezett meg Dobó Istvánról, majd Makovics István, a település plébánosa idézte fel Dobóruszka mártírrá lett szülötte, Pásztor Ferenc római katolikus pap emlékét és életútját. Illésfalvi Péter, a HM KÖF főosztályvezetője, hadtörténész beszédében kiemelte: ugyan kevés történelmi hitelességű információval rendelkezünk Dobó Istvánról, azonban a nemzedékek által ismert és kedvelt Gárdonyi Géza regény alapján mindannyiunkban él a hős várvédő kapitány képe. „Egy emberé, aki olyan parancsnoki erényeket mutatott fel, melyek az ott és akkor megvívott sorsdöntő küzdelemben elengedhetetlenül szükségesek voltak, kitartást és erőt adtak a reménytelen helyzetben. Nem adta fel a küzdelmet a túlerővel szemben, lelket öntött katonáiba, példát adott a jelenben, de példát adott és ad a későbbi nemzedékeknek is, az utókornak: azoknak a hősöknek, akik a magyar nemzet és történelem útját szegélyezik” – mondta a főosztályvezető. Kiemelte, hogy a magyar katona helytállása és vitézsége megkérdőjelezhetetlen, bármely korszakot tekintsük is. Ahogyan nem kérdőjelezhető meg azok helytállása sem, akiknek neveit a templom kertjében álló második világháborús emlékmű kövére vésték, hiszen a tőlük elvártakat ők is megtették a harctéren, azt maradéktalanul teljesítve, akár az életük feláldozásáig.

A hadtörténész hangsúlyozta: „Noha Dobó István nevét ismeri a történelem, a dobóruszkai neveket csak e kis közösség tagjai ismerik, de ezek az emberek nem tettek semmivel sem kevesebbet, mint Dobó az egri várban 1552-ben, az ország hívó szavának eleget téve, az utolsó csepp vérükig teljesítették a kötelességüket, életüket adták a jövő nemzedékéért.”

A főosztályvezető méltatta a település összekapaszkodó közösségének erejét és a rendezvényhez támogatást nyújtó Quercus Egyesületet, hiszen a civil szervezetek fontos szerepet tölthetnek be a nemzeti történelmi-történeti múltban gyökerező hagyományok őrzésében, átörökítésében és abban, hogy az eszmék és értékek tovább éljenek a jelenben.

A nagyszelmenci Dobó István Általános Iskola kórusának és Takács Amália kántornő előadását, majd Fulajtár Bernárd szavalatát követően a rendezvény résztvevői gyertyát gyújtottak és elhelyezték a megemlékezés koszorúit a második világháborús hősök emlékművénél.

A megemlékezés a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagyrozvágy – Darányi Ignác Terv keretén belül felújított – emlékparkjában folytatódott. A rendezvény résztvevőit a település polgármestere, Hogya Orsolya köszöntötte, majd Illésfalvi Péter osztotta meg gondolatait. A főosztályvezető elmondta: „Egy közösség és az emberek egyénenként is sokféleképpen szolgálhatják a hazát. Szerencsés időben kapával, tudással, művészettel, tehetséggel, de vannak kevésbé szerencsés időszakok, mikor nem a békés munkához szükséges eszközökre kell váltani, fegyvert kell ragadni. 1939 őszén viharfellegek tornyosultak Európa egén, ahogyan most is. A katonák megkapták a behívóparancsot, az adott időre be kellett vonulniuk. Nem kérdőjelezték, nem kérdőjelezhették meg a döntéseket, egyetlen feladatuk volt, hogy a parancsot maradéktalanul teljesítsék. Ezt végre is hajtották: véráldozatuk ellenére is, a magyar katonák megállták helyüket.”

A hadtörténész kiemelte: harctéri teljesítményük miatt nem kell szégyenkeznie az utókornak sem. A magyar katonák azzal a beléjük nevelt kötelességtudattal hajtották végre feladatukat, ahogyan otthon, a családjuk körében, a szántóföldeken vagy az egyházközségben is tették a dolgukat. Még akkor is, ha ez az életükbe is került. „A nagyrozvágyi emlékművön nincsenek nevek, de a közösség tagjainak szívében ott él az elesettek, nagyapák és dédapák emléke. Bizakodom, hogy - bár tőlünk több ezer kilométerre súlyos háború dúl, melynek árnya ránk is ránk vetül – ennek az emlékműnek a hátoldalára soha nem kerül fel újabb nevek sorozata, olyanoké, akik talán még meg sem születtek. Bizakodom, hogy közösen a békét tudjuk munkálni, mely béke megmarad nekünk, magyaroknak”- zárta beszédét Illésfalvi Péter.

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke ünnepi gondolatait követően a megemlékezők koszorúval rótták le kegyeletüket a háború áldozatai előtt.

Az ünnepség a Csárdás citerazenekar és asszonykórus, valamint a cigándi Sarkantyús Néptáncegyüttes műsorával ért véget.