Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztújító küldöttgyűlés – Újabb négy évre kapott bizalmat a BHSE vezetése

Szöveg: Budapesti Honvéd Sportegyesület | Fotó: az egyesület felvételei |  2021. március 24. 16:27

Megtartotta tisztújító küldöttgyűlését a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) március 23-án, kedden. Az eseményen az egyesület elnökének, dr. Simicskó Istvánnak és az ügyvezető elnök Gergely Istvánnak újabb négy esztendőre szavazott bizalmat a tagság.

BSE_képek (3)

„Négy esztendővel ezelőtt az ügyvezető elnök, Gergely István vezetésével egy kiváló, fiatalos csapat kezdte meg a munkát az egyesületben, komoly célkitűzéseket és erős stratégiát fogalmazott meg a vezetői testület, amelyhez megfelelő hátteret biztosított az is, hogy a kormánydöntésnek köszönhetően a BHSE is bekerült a hat kiemelten támogatott fővárosi egyesületek sorába. A támogatások révén olyan infrastrukturális fejlesztéseket tudtunk végrehajtani, amelyek nyugodt és minőségi hátországot adnak versenyzőink számára az elkövetkező évtizedekben. Mindig hangsúlyozom, a BHSE nemzeti kincs, az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmek számát tekintve nem csak más egyesületek, sok-sok nemzet megirigyelné az eredményességünket. Ezt a színvonalat szeretnénk továbbra is megtartani, sőt, jobbá válni és ehhez minden elköteleződésünk megvan. Hálásak vagyunk a tagságnak azért, hogy újra bizalmat szavaztak nekünk” - mondta dr. Simicskó István, a BHSE elnöke.

BSE_képek (2)

„Az előttünk álló négy évről mindenképpen úgy kell beszélni, hogy szem előtt tartjuk a mögöttünk álló időszakot is. Az elmúlt évek során megtanultuk, megtanultam az egyesület működését, átláthatóvá vált a BHSE mind szakmai, mind gazdasági, mind jogi szempontból, megismertük az egyes sportágak sajátosságait, jó kapcsolatot alakítottunk a sportági szakszövetségekkel és pozícionáltuk a helyünket nem csak a magyar sportban, a nemzetközi színtéren is. A feltérképezés után most az a négy esztendő következik az életünkben, amikor már biztonságosabban tudunk haladni. Jobban ki lett világítva az előttünk álló út, amin haladunk, nem kell úgymond mécseseket gyújtogatva keresgélnünk a következő lépés lehetőségét. Ez könnyebbnek hangzik talán, mint amit eddig megéltünk, de pontosan tudjuk, hogy ez nem így van. Sportolói hasonlattal élve ez olyan, amikor az ember újra kijut az olimpiára, már van viszonyítási alapja, de újraéli a kihívásokat, a sikeréhséget és persze szembenéz az elvárásokkal is. Én csak azt tudom mondani: ahogyan eddig is tettem, az elkövetkező években sem feladatként, munkaként, hanem hivatásként tekintek a szerepemre. A céljaink nem változtak: szeretnénk az élsportban az élen maradni, eközben bővíteni a szabadidős lehetőségeinket, növelni az utánpótlás létszámot, és ami abszolút prioritás számunkra, arra törekszünk, hogy gazdasági szempontból minél jobban a saját lábára tudjon állni az egyesület. Én most annyit tehetek, hogy az elnökség nevében is megköszönöm a tagság bizalmát, töretlenül dolgozunk együtt a sikerekért” - fogalmazott Gergely István, a BHSE újraválasztott ügyvezető elnöke.

A közgyűlésen négy elnökségi tagtól köszönt el a BHSE: egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni feladatát dr. Simóka Kálmánné, Virágh István, Nemeskéri Zoltán és dr. Nébald György. A távozó tagok helyére a vezetői testületbe bekerült dr. Kovács Zoltán, a kosárlabda szakosztály elnöke, Kosztolánczy György, korábbi Európa-bajnoki bronzérmes judós, Tari István az atlétikai szakosztály és Siklósi Gergely párbajtőr világbajnok a sportolók képviseletében.

BSE_képek (1)
×