Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenkilenc hősi halott katonát exhumáltak Gátéren

Szöveg: Stósz Flóra | Fotó: HM HIM |  2023. szeptember 23. 11:22

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság (HM HIM HHI) munkatársai Gátér község (Bács-Kiskun vármegye) köztemetőjében végeztek feltárást, amely során a második világháborúban hősi halált halt 19 magyar katonát sikerült exhumálniuk.

Gátér (7)

A Bács-Kiskun vármegyei Gátér község temetőjében az 1948-ban készült jelentés szerint 11 nevesített és 12 ismeretlen magyar katonát temettek el. Egy korabeli temetőtérkép három katonasír helyzetét mutatja a temetőben. Napjainkban a feltételezett helyszínen csupán egy műkőkeresztet látni „A II. világháború ismeretlen áldozatai” felirattal, előtte kisebb burkolt területtel. Két „blokk” ugyancsak megtalálható volt itt, ezek a 2013-as hadisírfelmérés során készült fényképeken még alacsony szegélykővel voltak határolva. A szegélyek eltűntek, az egyik blokkot pedig a természet vette birtokba. Az igazgatóság a helyi önkormányzat segítségét kérte a növényzet eltávolításában, valamint a burkolt felület feltörésében, hogy elvégezhessék az exhumálást.

A HM HIM HHI Belföldi Hadisírgondozó Osztályának munkatársai augusztus 1. és 3. között végezték el a feltárást Gátéren. A szakemberek munkáját az MH 4. Területvédelmi Ezred 38. Területvédelmi Zászlóalj öt tartalékos katonája segítette. Az első napon az önkormányzat által megtisztított területen négy, a műkőkereszt előtti területen egy magyar katona exhumálására került sor. Előbbi esetben valószínűleg a háború után, külterületről átszállított maradványok nyugodtak a sírhelyen.

Gátér (13)

A második napon a szakemberek a műkő előtti részen, valamint a „középső blokkban” végezték el a feltárást. A kereszt előtt található, szegélykővel határolt területen belül két, azon kívül további egy magyar katona maradványait sikerült kiemelniük. A „középső blokkban” négy egyéni sírhely és egy háromfős tömegsír került elő. A munka utolsó napján a műkőkereszt előtti terület fennmaradó részén folytatódott a kutatás.

A korábban leburkolt rész két oldalán további két-két magyar katona nyughelye került elő, így a gátéri temetőben végzett munka során összesen 19 hősi halált halt magyar katona exhumálása történhetett meg. Személyi azonosításra sajnos egy esetben sem volt lehetőség. Az exhumált 19 magyar katona földi maradványait Budapestre, a HM HIM HHI erre a célra kijelölt objektumába szállították.

Az exhumált magyar katonák újratemetésére Budapesten, a Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonák számára kijelölt parcellarészen kerül sor 2023 őszén.

Címkékexhumálás