Tizennégy halott a jemeni öngyilkos merényletben
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2012. augusztus 19. 10:37Tizennégy halottja van annak a robbantásos támadásnak, amelyet a hatóságok gyanúja szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez közel álló, Saría partizánjai elnevezésű szervezet fegyveresei hajtottak végre augusztus 18-án, szombaton a dél-jemeni Ádenben a katonai biztonsági szolgálat épülete ellen.
A támadók egyike robbanószerrel megpakolt gépkocsival a biztonsági szolgálat épületéhez hajtott, és felrobbantotta a nagy erejű pokolgépet, míg társai kézifegyverekkel támadták az épület körüli őrséget. A támadásban 11 katona és a biztonsági szolgálat három tagja halt meg, és több mint tízen megsebesültek. A sebesültek közül néhányan válságos állapotban vannak.
A jemeni védelmi minisztérium közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadók páncéltörő gránátokkal is támadták a biztonsági szolgálat épülete körül szolgálatot teljesítő katonák páncélozott járműveit, és a robbantásos merényletben a televízió közelben található épülete is megrongálódott.
Hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy az utóbbi hetekben a jemeni hadsereg és a rendőrség több bázisát is megtámadták az al-Kaida helyi szárnyának fegyveresei, miután a biztonsági erők májusban a térség több olyan településéről is kiszorították őket, ahol hosszabb ideig menedéket találtak.