Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több százan megsebesültek Jeruzsálemben egy mecsetnél zajló összecsapásokban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. május 11. 16:18

Több százan megsebesültek Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetnél zajló összecsapásokban - jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja május 10-én, hétfőn.

A Vörös Félhold arab mentőszolgálat azt jelentette, hogy több százan sebesültek meg az ostrom alatt álló mecsetben, ahol a muzulmán hívők elbarikádozták magukat. Ötven sérültet Kelet-Jeruzsálem kórházaiba szállítottak, másokat a mecseteknél létrehozott ideiglenes ellátóhelyeken ápolnak.

Mamun Abbaszi, a Vörös Félhold szóvivője szerint az izraeli rendőrséggel folytatott összecsapásokban számos palesztin súlyosan megsebesült, és a rendőrség megakadályozza az egészségügyi személyzet bejutását a Templom-hegyre (arab nevén: Haram al-Sarif terasz). A Vörös Félhold később azt jelentette, hogy az összetűzések 175, túlnyomó többségben csak könnyebb sérültjét kezelték, de egy kritikus állapotban lévő, és 13 enyhe-közepes sebesültet is.

Az izraeli katonai rádió jelentése szerint az összecsapások a Templom-hegyről fokozatosan átterjedtek az óváros területére, s a rendőrök lezárták az óváros kapuit, mert a hírek nyomán számos újabb palesztin próbált bejutni. Kelet-Jeruzsálemben, az óváros Oroszlános kapujánál palesztin fiatalok kövekkel dobáltak egy zsidó vezette autót, s ezért a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, és a járdán haladó emberek közé hajtott. Az autót és két utasát ezután is tovább kövezték és ütötték egy interneten terjedő videófelvétel szerint, majd egy rendőr segítségükre sietett, fegyverével lövéseket adott le a levegőbe, és kimentette őket.

„A palesztin vezetés minden lehetőséget megvizsgál, hogy reagáljon erre a szörnyű, a szent helyek és az állampolgárok elleni agresszióra” - közölte Twitter-fiókjában Husszein al-Sejk, a Palesztin Hatóság vezető tisztviselője, Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik legközelebbi tanácsadója.

Kadr Adnan, az Iszlám Dzsihád terrorszervezet magas rangú ciszjordániai parancsnoka arra figyelmeztetett, hogy Izrael magas árat fog fizetni a történtekért. „Az Al-Aksza megszentségtelenítése és az azt védők százainak megsebesítése olyan bűncselekmény, amelynek ára van, és mindannyian bízunk népünk ellenállásában” - mondta Adnan.

Vasárnap éjjel több tízezer muzulmán hívő barikádozta el magát Jeruzsálem óvárosában, az Al-Aksza mecsetnél, és köveket gyűjtve készültek szembeszállni az izraeli biztonságiakkal. Az izraeli rohamrendőrök hétfőn reggel behatoltak a Templom-hegyre, és tömegoszlató fegyverek, füstbombák és könnygáz, valamint gumilövedékek bevetésével vették fel a harcot a mecsetekbe szorult, hitük szerint az iszlám Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyét, az „Al-Akszát védő”, a biztonságiak felé köveket dobáló muzulmán hívőkkel.

Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin-izraeli konfliktus egyik legfőbb nyitott kérdése. Az izraeliek Jeruzsálem egészét saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává.