Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Többnemzeti gyakorlatra készülnek a hódmezővásárhelyi katonák

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2021. május 3. 7:19

A hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóalj katonái képviselik a Magyar Honvédséget a Szlovákiában június elején kezdődő, közel egy hónapos „Slovak Shield” elnevezésű többnemzeti gyakorlaton. Felkészülésük részeként harcászati foglalkozásokon vettek részt április végén, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában.

Felkészülés_Sloval_Shields (1)

A szakasz kiképzése április közepén az elméleti foglalkozásokkal kezdődött, amiket a szakcsoportos felkészítés ideje alatt már a gyakorlati foglalkozások követtek. A harcászati kiképzés során az útfelderítést, illetve a menetalakzatokat gyakorolták a katonák, miközben az őket ért kis és nagy erejű támadásokra kellett reagálniuk. A rajok a kis erejű ellenséget kézigránát dobással, a nagy erejű ellenséget pedig az elszakadást követően, a rajparancsnok döntésének megfelelően, átkarolással küzdötték le.

Felkészülés_Sloval_Shields (2)

Erdős Imre főtörzsőrmester, a kiképzés parancsnokaként elmondta: a terepfoglalkozásokat intenzív felkészítéssel kezdték meg. A szakaszba tartozó altisztek tapasztaltak, közülük sokan a közelmúltban érkeztek vissza a koszovói műveleti területről, viszont a legénységi állomány tagjai közül sokan nemrégen csatlakoztak a Magyar Honvédség kötelékéhez.

Felkészülés_Sloval_Shields (3)

„A szakasz különböző tudással rendelkező katonákból áll, ezért a mostani kiképzési fázis nagyon fontos a rajok tevékenységének összehangolása érdekében. Mindenki nagyon motivált és az altisztek a legjobb tudásuk szerint irányítják a rájuk bízott kisalegységet” – hangsúlyozta a főtörzsőrmester.

Felkészülés_Sloval_Shields (4)

A kiképzés a következő héten a rajok összekovácsolásával folytatódik, ennek során a rajon belüli együttműködés növelése lesz a cél.

Az egy hónap múlva kezdődő gyakorlaton a magyar szakasz egy lengyel lövészszázad alárendeltségében fogja a feladatait ellátni.

Felkészülés_Sloval_Shields (5)