Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Történelmi szövetség

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: archív |  2022. szeptember 6. 14:58

Magyarország és Lengyelország erős katonai szövetségesek, ez nem változott és a jövőben is így marad - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szeptember 6-án, kedden, miután tárgyalt Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszterrel Kielcében.

szalay1

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette: a két ország közötti történelmi szövetségre alapozva, a közös érdekek és értékek mentén Magyarország és Lengyelország kapcsolata a jövőben is képes arra, hogy szoros, erős és hatékony maradjon.

Kiemelte: a magyar-lengyel katonai együttműködés kiváló az EU és a NATO és a V4 keretben is, a két országban egyaránt jelentős mértékű haderőfejlesztési program pedig további kooperációra ad lehetőséget. Emlékeztetett: a NATO keleti szárnyának megerősítéséről a szövetséges államok a madridi NATO-csúcstalálkozón döntöttek, ebben pedig Magyarország jelentős szerepet vállal.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: továbbra sem szabad figyelmen kívül hagyni az ukrajnai háború hatását az illegális migrációra, amelyet mind az EU, mind a NATO szintjén napirenden kell tartani a regionális és globális biztonság fenntartása érdekében.

A miniszter Kielcében a lengyel-magyar katonai kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében végzett tevékenységéért "Szövetségért érdemjelet" adományozott Rajmund Andrejczak vezérezredesnek, a Lengyel Hadsereg vezérkari főnökének, valamint részt vett a Nemzetközi Védelmiipari Kiállítás megnyitóján is.