Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tudományos projekt zárult le a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Szilágyi Dénes / NKE |  2021. március 11. 14:35

A koronavírus-járvány miatt a virtuális térben tartották „A légiközlekedés-biztonsághoz kapcsolódó interdiszciplináris tudományos kutatási potenciál növelése és integrálása a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatba a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (VOLARE)” című projektátadó ünnepséget március 11-én, csütörtökön.

Az online rendezvény résztvevőit – köztük dr. Ruszin Romuluszt, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkárát – dr. Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora köszöntötte. Mint fogalmazott: a projekt több szempontból is érdekes volt. A katonai ügyekhez kapcsolódó fejlesztések például azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy azok társadalmi szinten is hasznosulni tudnak.

Ginop_nyitó

Dr. Palik Mátyás ezredes, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai repülési dékánhelyettese, a projekt szakmai vezetője elmondta: az elmúlt négy évben a repülésbiztonság fejlesztésére irányultak a kutatásaik, három területen végezték a munkát. A projekt első időszakában az alapkutatások, valamint a munkához szükséges infrastruktúra beszerzése zajlott, ezt követően teljesedtek ki a kutatások. Az ezredes hangsúlyozta: a Szolnokon folyó, GINOP-2.3.2-15-2016-00007 azonosító számú projektben összesen 755,71 millió forintos támogatást kapott az egyetem a magyar államtól és az Európai Uniótól.

Az online projektátadó rendezvényen résztvevők megtekinthették a pályázati források felhasználásból beszerzett kutatási infrastruktúrát, valamint előadásokat hallgathattak meg a három fő kutatási területen elért eredményekről.