Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tüzér honvédtiszt-jelöltek a várpalotai lőtéren

Szöveg: Fülöpné Várkonyi Melinda |  2011. május 25. 10:54

Május 24-én került sor a ZMNE Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Tüzér Tanszéke által megrendezett, immár hagyományos nyílt napjára. Az eseményen megjelent dr. Deák János nyugállományú vezérezredes, miniszteri biztos, Török Miklós nyugállományú vezérőrnagy és Kálmán Ferenc nyugállományú dandártábornok, a Magyar Honvédség volt tüzérfőnökei, valamint Pintér József, a Pintér Művek tulajdonosa, tiszteletbeli „öregtüzér”.

1595919088
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem meghívott vendégeit, a volt tüzértiszteket, a KLHTK 2. évfolyamos tüzér honvéd tisztjelöltjeit, a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület megjelent képviselőit, valamint a kisbéri középiskola diákjait dr. Felházi Sándor mérnök ezredes, a Kossuth kar dékánja köszöntötte, majd dr. Szabó Tibor alezredes, a tüzér tanszék vezetője ismertette a programot. Tüzér hagyományként az első lövést a  fegyvernem kiemelkedő személyisége adja le. Idén az irányzási feladatok elvégzésével és az elsütő zsinór meghúzásával Pintér József „öregtüzér" adta meg a jelet, és ezzel az engedélyt a bemutató megkezdésére.

A nyílt nap keretében közvetlen irányzású tűzfeladatokat hajtottak végre D-20-as ágyútarackokkal, IPTR harci feladatokat, Fagot és Konkursz IPTR-el, valamint félközvetlen irányzású tűzfeladatokat 82 mm-es aknavetővel.

Ezzel a nyílt nappal vette kezdetét a IV. évfolyamos tisztjelöltek záróvizsga gyakorlata. Tételhúzás alapján dőlt el, hogy a záróvizsgán milyen beosztásban kell tevékenykednie a tüzér tisztjelöltnek: ütegparancsnokként, az ütegparancsnok-helyetteseként, tűzszakasz-parancsnokként, vagy század tűztámogató-, tűzmegfigyelő csoport parancsokként, hiszen mindenkinek minden beosztásban meg kell állnia a helyét. A szerdai napon a feladatoknak megfelelően kidolgozzák a harcparancsokat, a lőelemeket, illetve a meteorológiai adatokat előkészítik, átszámítják. Május 26-án indul a feladat végrehajtása, amelynek osztályzata már a záróvizsga egyik jegye lesz.

A nyílt nap a csörlőházi lőtéren megemlékezéssel zárult. Az aknavető robbanás áldozatainak emlékművénél koszorút helyezett el Felházi Sándor mérnök ezredes és Szabó Tibor alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem képviseletében, valamint a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület nevében Török Miklós nyugállományú vezérőrnagy és Kálmán Ferenc nyugállományú dandártábornok. A megemlékezést a hősi halottakról dr. Mlinárik László nyugállományú alezredes tartotta meg.

Az esemény nem hivatalos, ámde mégis nagyon fontos mozzanataként a Tüzér Tanszék tanszékvezetője, valamint a szakasz tanulócsoport-vezetője tüzérré avatta a harmad évfolyamos, első éles feladatukat végrehajtó tisztjelöltjeit, illetve a tatai dandár „ifjú" tüzéreit.

1595919088
1595919089
 
1595919089
 

 
 Fotó: Balázs Erzsébet