Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzpárbaj tört ki a tádzsik-kirgiz határon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. június 14. 16:38

Összecsapások törtek ki június 14-én, kedden a tádzsik-kirgiz határon, tádzsik biztonsági források közlése szerint egy tádzsik katona meghalt, három társa megsebesült.

A tűzharc az észak-tádzsikisztáni Iszfara közelében tört ki, ahonnan már június 3-án is összetűzést jelentettek. A felek egymást vádolják a feszültség szításával, és azt közölték, hogy a katonai parancsnokok és helyi kormányzati tisztségviselők közösen vizsgálják az incidenst.

Tádzsikisztán és Kirgizisztán közös határa 980 kilométer hosszú, ebből 580 kilométernyi szakaszról sikerült eddig a két félnek megállapodnia. A Szovjetunió összeomlását követően – addig ugyanis a közös szövetségi államkeret miatt a határoknak inkább jelképes jelentőségük volt – több tucat, határ menti körzet hovatartozása vált vita tárgyává, és emiatt időről időre viszályok és összetűzések törnek ki az ott élők között.