Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszünet a Gázai övezetben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. március 14. 8:57

Izrael és a gázai palesztin csoportok tűzszünetet kötöttek egymással négy napon át tartó öldöklés után – jelentették világhírügynökségek egyiptomi biztonsági illetékesekre hivatkozva, akik közvetítettek a fegyvernyugvási megállapodás létrejöttének érdekében. Az egyezmény helyi idő szerint március 13-án, kedden hajnali 1 órakor lépett hatályba.

Az egyiptomi közvetítők egyike elmondta: az egyezmény értelmében minden folyamatban lévő ellenségeskedést, erőszakcselekményt, ideértve a merényleteket le kell állítania mindkét félnek. A névtelenséget kérő nyilatkozó közölte: Egyiptom fogja felügyelni a Gázai övezetben a tűzszüneti megállapodás betartását.

Az egyiptomi hírszerzés főnöke elmondta: a fegyvernyugvási egyezmény azt követően jött létre, hogy a két fél képviselői Kairóban intenzív tárgyalásokat folytattak egymással. A palesztinok kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem lőnek ki rakétákat izraeli területre, míg az izraeliek közölték: ebben az esetben nem mérnek légicsapásokat a palesztin milicisták feltételezett gázai állásaira.

Izraeli részről sem a kormány, sem a hadsereg nem erősítette meg a tűzszüneti megállapodás megkötését, mint ahogy a palesztin szervezetek sem.

Péntektől hétfőig 25 palesztin halt meg az izraeli csapásmérésekben, míg gázai területről másfélszáz rakétát lőttek ki Izraelre, ahol négyen sebesültek meg.

Címkékrakéta