Tűzzel, vassal – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2020. december 10. 11:09Az 1848/1849-es szabadságharc harcászata a huszonhárom éven át zajló koalíciós – más néven napóleoni – háborúk (1792–1815) során felhalmozott katonai tapasztalatokra épült. A fogalom akkori jelentéstartalma nagyjából megfelel a ma is használatos hadtudományi definíciónak: harcászaton a hadtestek vagy annál kisebb kötelékek közvetlen harctéri tevékenységét értették.
A korszak haderői négy fegyvernemből, jelesül a gyalogságból, a lovasságból, a tüzérségből és a haditengerészetből álltak. Mivel az 1848/49-es szabadságharc hadszínterein az utóbbi nem játszott szerepet, a továbbiakban a másik három felépítését és feladatrendszerét vesszük górcső alá. Habár a gyalogság, a lovasság és a tüzérség értelemszerűen egymástól eltérő módon fejtette ki harctevékenységét, a csatatéren akkor számítottak a leghatékonyabbnak, ha az együttműködésüket összehangolták.
Általános irányelvek
A hadvezetés a csaták során folyamatosan arra törekedett, hogy a fegyvernemek közül legalább kettő képes legyen a kooperációra. Ennek megfelelően alakították ki a hadrendet, azaz a dandár, a hadosztály (általában két dandár) és a hadtest (zömmel két gyalog- és egy lovashadosztály) felépítését. A dandár volt a legkisebb olyan kötelék, amelyben megvalósult a fegyvernemek közötti együttműködés, ennek megfelelően lehetett például gyalog- (3–5 gyalogzászlóalj, 1 gyalogüteg) vagy lovasdandárról (3–4 lovasosztály, 1 lovasüteg) beszélni, ám a körülményektől függően akár mindhárom fegyvernem képviseltethette magát a szervezetben. Ez azt jelentette, hogy egyetlen gyalogsági alakulat sem maradhatott lovassági vagy tüzérségi védelem nélkül, s persze ugyanez fordítva is igaz.
További részletek a Magyar Honvéd magazin december 11-én megjelenő számában!
