Új felderítő jármű Izraelből
Szöveg: honvedelem.hu / htka.hu | 2011. november 17. 18:16Köztudott, hogy az izraeli védelmi ipari vállalatok a világ élvonalát képviselik, fejlesztéseik sokszor megelőzik az olyan nagyhatalmakéit is, mint Oroszország vagy az Amerikai Egyesült Államok. Mivel legtöbbször a mikroelektronika vagy a szoftveres rendszerek területén alkotnak, ezért kevés látványos újdonsággal szolgálhatnak, bár azokból sincs hiány.
Most éppenséggel egy felderítő járművel jelentkeztek, ami ugyan egy amerikai eredetű alvázra épült, ám csak a nagyon szakavatott szem számára tűnhet fel némi hasonlóság az alapot képző modellel.
Az ELTA Systems által kifejlesztett és gyártott Granite jármű a Ford 550-es modellen alapul. Feladata a harctéri felderítés, a műveleti területen mozgó ellenséges élőerő és technika észlelése és követése, valamint az adatok továbbítása a parancsnoki központnak és a harcoló egységeknek. Ez egyrészt nagyfokú terepjáró-képességet, másrészt megfelelő mértékű fizikai és elektronikus védelmet igényel, valamint természetesen modern felderítő berendezéseket. Az első szempont a kiváló alváz miatt adott volt, a másodikról az izraeliek maguk gondoskodtak: a járművet felszerelték energiaelnyelő ülésekkel és a legkritikusabb pontokon páncélzattal.
A nagyfokú integrációnak, automatizálásnak és miniatürizálásnak köszönhetően a felderítőrendszerek kezelőszemélyzetét kettőről egy főre sikerült redukálni, vagyis a közvetlen veszélynek kitett katonák száma is csökkent.
A tervek szerint a közeljövőben további képességeket is biztosítanak majd a Granite számára. Hamarosan kipróbálják az izraeli hadseregben is a civil szférában egyre inkább elterjedő táblagépeket, melyeket egyelőre alegységszinten osztanának ki, később azonban lehetségessé válhat, hogy minden katona rendelkezzen egyel. A felderítő rendszerek által közvetített képet adatátviteli rendszeren keresztül ezekre lehet majd vetíteni, így növelve a katonák helyzetértékelő képességét.