Új stúdió a haderő szolgálatában
Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2011. március 24. 8:59Rohamléptekkel közeleg március 25-e: ezen a napon avatják majd fel ünnepélyes keretek között a Zrínyi Média új, modern filmstúdióját. A stúdióról szóló első cikkünkben ismertettük a múltat és a jelent, most pedig Wonke Rezső stúdióvezetőtől érdeklődtünk a közeli és a távolabbi jövő feladatairól, terveiről és lehetőségeiről.
A kissé távolabbi tervekkel kapcsolatban kiemelte: a katonai események napi szintű dokumentálása mellett a stúdió szeretne különféle oktatási tevékenységekben is részt venni.
– Szeretnénk fejleszteni a közelmúltban alakult MH Ludovika Zászlóalj kommunikációs képességeit. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkiből újságírót, vagy médiaszemélyiséget faragunk, de a modern kor katonájának meg kell tudnia helyesen megjelenni a média előtt is – fogalmazott Wonke Rezső.
Egy-egy ilyen médiafoglalkozás úgy zajlana, hogy a kiválasztott alany a stúdióban ad interjút, társai pedig kivetítőn nézik a történteket és aztán később közösen, kockáról-kockára elemzik a felvételt. A stúdióvezető hozzátette: szívesen készítenének különféle oktatófilmeket is, például konkrét fegyverek használatáról.
A modernizált stúdió a jövőben lehetőséget ad arra is, hogy a stáb egy nagyobb hadgyakorlatra (vagy más jellegű jelentősebb eseményre, például tisztavatás) – mint egy közvetítőkocsi – kitelepüljön, és több kamerás felvételt készítsen.
Természetesen a további lehetőségek tárháza a modern felszerelésnek köszönhetően most már szinte végtelen.
Fotó: Dévényi Veronika