Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb atomrobbantásra készül Észak-Korea?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 21. 14:30

Elemzők az észak-koreai sajtóban megjelentek alapján azt gyanítják, hogy az ázsiai ország harmadik atomrobbantására készül. A YTN dél-koreai kábeltelevízió egyik eheti műsorában azt jelentette, hogy a kommunista rezsim február óta készül a kísérleti atomrobbantásra, amely májusban vagy júniusban történhet meg.

Dél-koreai és amerikai hivatalos források nem tudták megerősíteni, hogy lennének ilyen előkészületek. Ju Mjung Hvan dél-koreai külügyminiszter azt közölte, hogy nincsenek erre utaló információik, Philip Crowley amerikai külügyi szóvivő szintén kétségének adott hangot.

Ugyanakkor elemzők és egy hazájából eltávozott egykori észak-koreai tisztviselő szerdán úgy vélték, hogy a kommunista országban megjelent nyilatkozatok alapján feltételezhető, hogy küszöbön áll egy újabb kísérleti célú atomrobbantás.

Az észak-koreai külügyminisztérium még április elején jelentette be, hogy a kormány az Egyesült Államokkal szembeni védelme érdekében “növeli és korszerűsíti" nukleáris arzenálját.

Címkékrobbantás