Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hillary Clinton mindenképp repül

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 21. 14:32

Hillary Clinton attól függetlenül, miként alakul az európai repülésbiztonsági helyzet, a héten elutazik Tallinnba, hogy részt vegyen a NATO-nak az észt fővárosba tervezett külügyminiszteri értekezletén. Az előzetes tervek szerint az észak-atlanti szövetség tagállamainak külügyi tárcavezetői csütörtökön és pénteken elsősorban az afganisztáni helyzetről tárgyalnak.

Clinton munkatársa hangoztatta: a NATO döntött arról, hogy megtartják a tanácskozást az észt fővárosban.

Az izlandi vulkánkitörés nyomán kialakult hamufelhő miatt a tallinni repülőtér is bezárt. Szerda reggel átmenetileg nyitva volt, de a legfrissebb jelentések szerint legalább délután 2 óráig ismét zárva lesz. A másik két balti államban – Lettországban és Litvániában – normálisan zajlik a légiközlekedés.

Clinton szerdán utazik el Washingtonból, és másnap reggel érkezik meg Tallinnba. Eredeti útitervéből azonban törölték Helsinkit, ahova szerdán látogatott volna – jelezte a külügyminiszter munkatársa.