Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb dróntámadások Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 11. 9:40

Feltehetőleg pilóta nélküli amerikai repülőgépről elindított rakéták csapódtak be kedd hajnalban Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén, tönkretettek két járművet, leromboltak több új épületet, és megöltek legkevesebb 14 embert – közölte két meg nem nevezett hírszerzési tisztségviselő.

A legalább 12 rakétával végrehajtott támadás helyszíne az Afganisztánnal határos Észak-Vazirisztán tartomány, annak Doga körzete volt. Az áldozatok kiléte egyelőre nem ismeretes. A lerombolt házak egyikében és a földúton haladó autókban is tartózkodtak emberek – mondták a név nélkül nyilatkozó tisztségviselők.

Egy pakisztáni illetékes szerint a célpont egy kiképzőtábor volt, amelyet Hafiz Gul Bahadur lázadóvezér harcosai működtetnek. Bahadur az afgán tálibok oldalán harcolt Afganisztán 2001 végi, amerikaiak vezette megszállása idején, s állítólag most mintegy kétezer harcos élén áll.

Észak-Vazirisztánban idén már mintegy harminc amerikai rakéta csapódott be. A törzsi terület az utóbbi hónapokban vált új bástyájává azoknak a fegyveres lázadó csoportoknak, amelyek a pakisztáni hadsereg offenzívája elől elmenekültek korábbi menedékhelyükről, a szomszédos Dél-Vazirisztánból.