Újabb közös hadgyakorlatot terveznek
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2010. december 1. 10:54Az Egyesült Államok és Dél-Korea a legközelebbi jövőben újabb közös hadgyakorlatot tart a Koreai-félsziget közelében – közölték szerdán magas rangú dél-koreai katonai források. Az idézett szöuli források szerint az amerikai és a dél-koreai illetékesek már megkezdték a konzultációkat a tervezett újabb hadgyakorlatról, amelyet vagy még ebben az évben, vagy pedig a jövő év elején rendeznek.
A bejelentés olyan időben hangzott el, amikor egy dél-koreai sziget ellen az elmúlt héten intézett észak-koreai tüzérségi támadás, továbbá a Sárga-tengeren ezekben a napokban zajló, közös amerikai-dél-koreai légi- és haditengerészeti manőver miatt amúgy is tetőpontjára hágott a feszültség a két Korea között.
A közös gyakorlatot üzenetnek szánják Észak-Korea számára – hangoztatták a források, utalva arra, hogy az választ jelent az észak-koreai provokációra. A végleges időpontról, valamint a résztvevő egységekről az elkövetkező napokban születik döntés – tették hozzá. Elmondták azt is, hogy a küszöbön álló közös gyakorlattól függetlenül Dél-Korea a jövő héten „önálló" tüzérségi hadgyakorlatot tart.
A Sárga-tengeren vasárnap kezdett és szerdán befejeződő közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot Phenjan minősítette provokációnak, és válaszul föld-föld rakétákat helyezett kilövőállásba a Sárga-tenger térségében, föld-levegő rakétáit pedig előretolta a dél-koreai határ közelébe.