Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb orosz hadihajót kap India

Szöveg: Háború Művészete |  2008. október 17. 8:44

Az Oroszország és India között fennálló, több évtizedes gyümölcsöző hadiipari együttműködés újabb eredménye, hogy korszerű Krivak IV-osztályú rakétás fregattokat kap az ázsiai ország haditengerészete.

A Kalinyingrádban található Jantar hajógyár közleménye szerint 2009-ben adják át a jelenleg több mint ötven százalékos készültségi állapotban lévő második hadihajót abból a háromból, melyet még 2006-ban rendelt India.

India két évvel ezelőtt rendelt három darab Krivak IV-osztályú rakétás fregattot Oroszországtól. Az üzlet teljes értéke 1,6 milliárd dollár volt.

A 4000 tonna vízkiszorítású korszerű egységek képesek hatékonyan harcolni felszíni és felszín alatti célok ellen is, kialakításuk révén pedig hosszú tengeri őrjáratokat is végezhetnek. A fregattok fegyverzetébe integrálják az oroszokkal közösen kifejlesztett indiai BrahMos rakétát is.

India már 2004-ben vásárolt három darab (INS Talwar, INS Trishul és INS Tabar), hasonló egységet, ezek azóta már szolgálatban is állnak a flotta kötelékében.
A tervek szerint az új fregattok mindegyike elkészül 2011-ig, így még tovább erősödik az amúgy is regionális hatalmi tényezőnek számító India haditengerészete.