Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb összecsapások Szírában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. szeptember 11. 19:04

Legalább huszonegy ember életét követelte szeptember 10-én a szíriai rendfenntartók erőszakos fellépése a kormányellenes tüntetőkkel szemben. Helyi emberjogi szervezetek beszámolója szerint az ország északi és középső részén tartott demonstrációkon húszan vesztették életüket, egy ember pedig éjjel halt bele sérüléseibe.

Az ENSZ adatai szerint eddig csaknem 2200 ember halt meg a felkelés miatti összecsapásokban, szíriai helyi aktivisták szerint ugyanakkor a biztonsági erők már mintegy 3000 polgári személyt öltek meg megtorló akcióikban.

Szíriában folytatódott a kíméletlen leszámolás szombaton, noha éppen aznap Nabil al-Arabi, az Arab Liga főtitkára Damaszkuszban tartott találkozójukon arra kérte Bassár el-Aszad szíriai államfőt, hogy hozzon azonnali intézkedéseket az erőszakcselekmények és a vérontás leállítása érdekében.

Arabi reformlépések sorozatának elindításáról állapodott meg a szíriai elnökkel az országban hónapok óta tartó vérontás lezárása érdekében. A pánarab szervezet főtitkári tisztét idén július 3-a óta betöltő diplomata állítólag olyan válságrendezési tervet javasolt a szíriai elnöknek, amely egyebek közt egy többpárti, tisztességes és mindenki számára nyitott elnökválasztás megtartását irányozza elő 2014-re.

A tagállamok külügyminiszterei által kidolgozott terv arra is felszólítja Aszad elnököt, hogy “kezdjen komoly párbeszédbe a szíriai ellenzék képviselőivel", engedje szabadon a politikai foglyokat és kárpótolja mindazokat, akik károsultjai lettek a közel hat hónapja tartó tiltakozások letörésére indított fegyveres megtorlásoknak.

CímkékENSZjog