Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ukrán légikatasztrófa – felmentették a tábornokokat

Szöveg: FH/honvedelem.hu |  2008. június 12. 14:50

A lakosság, de különösen az áldozatok rokonainak körében hatalmas felháborodást váltott ki, hogy a bíróság megszüntette az eljárást annak a négy tábornoknak az ügyében, akik ellen az volt a vád, hogy közük volt egy hat éve Lemberg (Lviv) közelében történt légi katasztrófához. 2002-ben egy katonai légibemutató során egy vadászgép a nézők közé zuhant, 77 ember halálát okozva.

Az Ukrán Katonai Légierő vezérkarának négy – közülük hárman már csak tartalékos – tábornoka elleni bűnvádi eljárás idén februárban lépett a bírósági szakaszba. Az áldozatok hozzátartozói és ügyvédeik azzal vádolták őket, hogy a Szknilov repülőtéren történt tragédia többek között az ő bűnös nemtörődömségük következménye is volt.

Az ügyet vizsgáló fellebbviteli bíróság szerdai ítéletében – bűncselekmény hiányára hivatkozva – megszüntette az eljárást a tábornokok ellen.

2002 júliusában egy katonai légibemutatón egy Szu-27-es vadászgép a többezres nézősereg közé zuhant. A becsapódó repülőgép több száz méteren át szó szerint letarolta az egyik leszállópályán sétálgató tömeget. A baleset során 77 ember – köztük 28 gyerek – vesztette életét, legalább 500-an pedig különböző sérüléseket szenvedtek.

1595877329

A mentőcsapatok egyik tagja az újságíróknak elmondta, hogy a Szu-27-esnek csak az egyik hajtóművéből több mint 200 kilogrammnyi emberi húst kellett eltávolítaniuk. Az áldozatok kilétét és pontos számát nem lehetett megállapítani.

2005-ben egy ukrán bíróság már ítéletet hozott a balesetben közvetlenül részes hat repülős ellen, ám közülük ma már csak egy ül börtönben. Az áldozatok és sérültek képviselői szerint a szerdai ítélet is azt bizonyítja, hogy teljesen el akarják kenni a történteket.