Utad jó, s végén a halál fogad

Kalasnyikov (2020)

Szöveg: Révész Béla | 2021. február 28. 15:56

Egy legendának nem kell reklám. A Kalasnyikov nevet a világon mindenhol ismerik, a feltaláló személye összeolvadt leghíresebb halálosztó kütyüjével. Konsztantyin Buszlov életrajzi filmje mindent megad, ami egy faék egyszerűségű, mégis szerethető mozi adhat.

Az újhullámos orosz háborús filmek ösvényén járva a Kalasnyikov egyszerre nyújt propaganda-maszlagba pácolt patrióta mosolyognivalót és egy olyan történetmesélést, amit az első pillanattól az utolsóig kedvel az ember. Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov a második világháborúban harckocsizóként szolgált. Egy félresikerült ütközetben aztán egy gránáttalálat után súlyos sebesültként a hátországban kezdte meg lábadozását. A kényszerszünetet felhasználva kezdett el teljesen autodidakta módon fegyvereket tervezni. Tudjuk, mi a végeredmény, nevéhez köthető a világ leghíresebb, egyben legtöbb darabban gyártott gépkarabélya.

Buszlov forgatókönyvírói egy rendkívül egyszerű, de annál hatásosabb receptet követtek. Először is alapvető, kedvelhető jellemvonásokkal ruházták fel a főhőst. Kalasnyikov olyan, mint a mesebeli legkisebb fiú, aki elindul világot látni, hogy aztán a próbákat kiállva végre elnyerje végső jutalmát. A próbák az ő esetében a fegyvertervei elutasításai utáni folyamatos újrakezdéseket, a végső jutalom pedig az AK-47-es rendszeresítését jelentette, de az alapelv ugyanaz. A megírt szerep a szó klasszikus értelmében szerethető karakter. Egy nyílt, őszinte, mosolygós, kissé önérzetes és naiv figura, akit hajt a hazaszeretet, a tettvágy, s persze a szerelem. Mert a rendező csapata nem hagyta ki a ziccert, belevitte a történetbe az ifjú feltaláló és a tehetséges mérnök-rajzoló lány románcát, amely persze döcögve indul, de a végén – akárcsak a mesében – boldog szerelemben teljesedik ki. A két szál, a folyamatos újrakezdés és a romantikus betét egy idő után teljesen összefonódik, hirdetve a hit és a folyamatos küzdés, s persze a szerelem diadalát mindenek felett.

Buszlovnak annyira nem volt nehéz dolga rendezőként. Egy egyszerűségében hatásos történetet vitt vászonra, amelyben kiugróan nagy drámák nem történnek. Egy ember küzdelmét ábrázolta, aki gyakorlatilag 7-8 év alatt a Szovjetunió legismertebb márkáját hozta létre. Szerencsétlen módon éppen az ábrázolás kivitelezője a leggyengébb láncszem a filmben. Míg az epizódszereplők esetében egy szavunk sem lehet, a női főszerepet játszó Olga Lerman pedig imádni valóan hiteles alakítást nyújt, a címszerepet alakító Jurij Boriszov bicskája többször is beletörik karaktere ábrázolásába. Amíg a naiv, kicsit hőbörgő Kalasnyikovot játssza, még nincsen probléma. A gondok akkor kezdődnek, amikor a folyamatos elutasítás miatt gyötrődő embert kellene láttatni. Boriszov ezekben a jelenetekben kifejezetten kínos színészi játékkal fáraszt bennünket, érezhetően rendezői instrukciókat hajt végre, az átélés és a szereppel szembeni empátia minimális jele nélkül. Ugyanez a helyzet a szerelmi szál ábrázolásánál is. A színész olyan bárgyú tekintettel mered kedvesére, hogy a néző gyanakodni kezd, mi a fenét láthat benne az a nő, hogy ennyire odáig van érte. Boriszovra osztani a főszerepet egyértelmű mellényúlás volt, alakítása egysíkú, egyarcú, sótlan, már-már unalmas. Meglepő módon ennek ellenére nincsen igazán hiányérzetünk: a film ábrázolásának egyszerű bája elviszi a hátán a mozit, s bosszankodás helyett a kíváncsiság és a jó értelemben vett szórakozás dominál.

Külön ki kell emelni Szergej Stern filmzenéjét. Már a főcím alatt felkaptam a fejem, s a film végén is elégedetten csettintettem. Zene és látvány ennyire tökéletes párosítása a hollywoodi nagyágyúknál (Williams, Horner) teljesen megszokott, nagyon úgy tűnik, hogy az oroszok immár erre is kiemelt figyelmet fordítanak – teljes sikerrel. Levan Kapanadze operatőri munkájáról is csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólni. Elegáns, nagyívű kameramozgásai, gyönyörű, fénnyel teli felvételei védjegyévé válnak a filmnek. (Hogy az AK-47-es tesztelésénél forgatott közelijeiről már ne is beszéljünk. A víz alá nyomott és homokban megforgatott fegyver működésének képei a témától függetlenül tanítanivalóan szépek.)

Buszlov mozija több okból is túlmutat a nézhető kategórián. Nem akar mást mutatni, mint ami. Egy nagyon fontos ember életének pár évét ábrázolja kedvelhető, belemagyarázás és lila felhőket nélkülöző módon, ráadásul mindezt egy olyan témában, amelyet mindenki ismer. A néző éppen azért nézi rokonszenvvel az AK-47 alkotási folyamatát, mert pontosan tisztában van a végeredménnyel, drukkol a sikerekért és elcsügged az eredménytelenségen. És ezen az élményen még a főszereplő idétlenkedése sem tud változtatni.

A Kalasnyikov lövésének döreje elmarad a várttól, de még így is zene a szemnek.