Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Útszéli pokolgépek robbantak Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 15. 14:51

Út szélén elhelyezett pokolgépek robbantak Irakban kedden: három ember meghalt, legalább 32 pedig megsebesült – mondták el belügyi és rendőri források, akik szerint síita zarándokok voltak a célpontok.

Az egyik robbanás egy síita felvonulás közelében történt Bagdad nyugati részén: a pokolgép három hívővel végzett, belügyi források szerint tizennyolc, a rendőrség szerint pedig tizenkilenc embert megsebesített. A másik szerkezet a Bagdadtól 80 kilométerre északra fekvő Khaliszban robbant fel: ott tizennégyen sebesültek meg.

A síiták elleni erőszakcselekmények egyre gyakoribbak szent ünnepük, az idén december 17-ére eső asúra közeledtével.

Hétfőn négyen meghaltak és tizenheten megsebesültek, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy síita zarándokcsoport közelében egy Bagdadtól északkeletre található városban. A hónap elején egy merényletsorozatban – amelynek két támadása iráni zarándokok ellen irányult – 31 ember meghalt, és legalább 80-an megsebesültek.

A robbantások hétköznapi jelenségnek számítanak Irakban, annak ellenére, hogy a 2006–2007-es felekezeti harcok óta jelentősen csökkent az erőszakcselekmények száma.

Az asúra Mohamed próféta unokája, Huszein halálának évfordulóját jelzi. Huszeint és kíséretét 680-ban ölték meg a Bagdadtól 110 kilométerre fekvő Kerbelánál (a mai Irakban).

Az amerikai harcoló alakulatok idei kivonulásával hét év után először kizárólag az iraki erők lesznek felelősek az ünnep biztonságos lebonyolításáért. Oszman al-Ganimi tábornok, a kerbelai tartomány katonai parancsnoka elmondta, hogy a síiták szent városát 28 ezer katona és rendőr felügyeli majd, és szükség esetén 7 ezren csatlakoznak még hozzájuk. Várhatóan kétmillióan – köztük 100 ezer külföldi zarándok – látogatnak majd el Huszein és féltestvére, Abbász sírjához.