Úttalan afgán utakon

Az út felfelé és lefelé is nagyon keskeny, két autó nem vagy csak nagyon nehezen fér el egymás mellett. Ráadásul figyelni kell a gyalogosan közlekedő emberekre is. Ez az egy út vezet át a 2875 méter magas hegyen és nekünk nem volt más választásunk, hogy a két járást megközelítsük.

Az első éjszakát Khost Wa Fereng járásban Mulwah településen töltöttük. A helyi kormányzó beengedett bennünket egészségügyi központjukba. Reggel hét óra felé pedig elindultunk, amiért jöttünk. Feladatunk volt a különböző CIMIC-anyagok kiosztása. A helyi súra vezetője választotta ki, melyek azok a családok, akik leginkább a segítségünkre szorulnak.

Aztán a második napunkon beköszöntött a tél… Éppen a megfelelő időpontban érkeztünk, hiszen a hó egész nap esett, gyerekek és felnőttek egyaránt fáztak. Téli ruhájuk sokszor ugyanaz, amit nyáron hordanak, csak egy plédet magukra terítenek még. Van, hogy télen is papucsban, zokni nélkül járnak.

A második település is Khost Wa Fereng járásban van, az ide vezető út kisebb-nagyobb patakokkal, folyókkal keresztezett. Elgondolkodtató, hogy hogyan lehet megközelíteni Doaw települést egy nagyobb áradás esetén. Ide is csak ez az egy út vezetett. A falu rendőrségére mentünk, hogy a leginkább rászorulóknak kiosszuk a csomagokat. A súra itt is várt bennünket kész listával a családokról.

A második járás Guzorgah-e Nur, Jahaw falujában élő rászoruló emberek is ugyanazt kapták, mint Mulwah településen. Katonáink lepakolták az előre elkészített csomagokat gépjárműveinkről, majd megkezdtük az osztást. 300 csomag élelmiszert, 200 csomag ruhát és 200 takarót osztottunk szét.

Visszaindulásunk elég kalandosra sikerült. Egy teljes napig esett a hó. A szerpentinen felfelé haladva egyre több lett a hó. Lassan araszoltunk, a biztonságos átkelés volt a fontos. Nem számított mennyi idő alatt érünk át, csak átérjünk. Fenn a hegytetőn egy rendőri ellenőrzőpontnál még megálltunk, plédeket és termoszokat adtunk a helyi rendőröknek, akik nagyon hálásak voltak, hiszen a tavasz még messze van.