Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vádat emeltek egy tiszakeszi férfi ellen, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Szováthy Kinga archív felvétele |  2022. december 14. 11:45

Több rendbeli, közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy 45 éves férfi ellen, aki lézerrel vakított el három gyakorlatozó vadászpilótát - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség december 14-én, szerdán az MTI-vel.

A vádirat szerint tavaly április végén a Magyar Honvédség három vadászrepülőgéppel kiképzési gyakorlatot hajtott végre három egymást követő éjszaka a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakeszi település feletti légtérben, 600 métertől 2500 méterig terjedő repülési magasságban.

A vádlott a lakása udvarából alkalmanként legkevesebb harminc percig próbálkozott azzal, hogy a pilótafülkékbe bevilágítson.

„A lézerfény a pilótafülkék üveg és plexi felületein megtörve szóródott és a pilótáknál pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott" - írta az ügyészség. Egyik alkalommal a zavaró lézerfény miatt a pilótának ki kellett kapcsolnia repülőgépe navigációs fényeit, hogy a vádlott szem elől tévessze a légijárművet. A Borsod megyei férfi a cselekményével a vadászpilóták életét, testi épségét veszélyeztette - közölték.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben - felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a lézert kibocsátó eszköz elkobzásával.

CímkékGripen
Kapcsolódó cikkek
index_BAP

Hazatérés

2022. december 4. 14:50