Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vaksötétben tükörbe köpni

U-571

Szöveg: Révész Béla |  2021. május 9. 19:47

Miért kell leforgatni az amerikaiaknak mindent rosszul újra, amit az európaiak már tökéletesen megcsináltak? Az U-571 klasszikus példája annak, hogyan lehet az egyediség apró szikrája nélkül is filmet gányolni Hollywoodban.

u_01

Jonathan Mostow életműve nem kényeztet el bennünket kiemelkedő alkotásokkal. Az U-571-ig a legismertebb munkája a Michael Douglas-féle The Game (nem vagyok hajlandó leírni a magyar címét) volt, ám ott producerként tevékenykedett. Aztán jött a Terminátor 3, amit ugyan rendezőként jegyzett, de arról a filmről jót vagy semmit, szóval inkább semmit. Az U-571-et 2000-ben mutatták be, de arról ma is megy a hangos kacajokkal terhelt trécselés, mit akarhatott vele mondani a direktor.

A sztori egyszerűsége nem lenne gond: egy amerikai tengeralattjáró a német Enigma-készülék után ered. És persze jól meg is szerzik, a világon elsőként, hiszen amerikaiak - és azért amerikaiak. Hogy a sztori köszönőviszonyban sincs a történelmi tényekkel (a britek miniszterelnöki szintig verték ki a hisztit a történelemhamisítás ellen), azzal semmi gond, láttunk már hasonlót. Ilyen szemérmetlen plagizálást azonban nem sokszor. Mert az U-571 jeleneteinek a zömét már láthattuk Minden Idők Legjobb Tengeralattjárós Filmjében, a Das Bootban. Hogy a nyúlás mégse tűnjön annyira pofátlannak, a hollywoodi iparosok igyekeztek nyakon löttyinteni egy jó adag akcióval, durrogtatással, tűzijátékkal, alapból elvéve ezzel a film drámai vonalának izgalmát. Az Álomgyártól megszokhattuk, hogy lelkesen és legálisan lopnak az európai filmtől (általában remake-nek nevezik), itt azonban nem erről van szó. Az U-571 alkotóinak kreativitásában annyi erő sem volt, mint pipacsszirmon reszkető pillangónak egy levél hashajtó után. Egyszerűen kiloptak minden értékelhető ötletet a Das Bootból, hogy azután harmatgyengén átültessék hollywoodi stílusba. Nem burkolt lopást látunk, hanem a film szinte minden jelenetében tetten érhető pimaszságot. A szerepek, a jól-rosszul megírt dialógusok, a szituációk és a konfliktusok szinte mind a klasszikus mozi igénytelenül lezüllesztett másolatai.

u_02

Szerettem volna legalább alapszinten elemezni a film felépítését, de ekkora pofátlan nyúlásokat látva nincs miről beszélni. Minden, amit a Das Bootban láttunk, itt is jelen van, csak éppen elég szerencsétlen, összegányolt, koncepciótlan módon, s éppen ez az, amitől az U-571 még a feszültség legcsekélyebb szikráját is gyakorlatilag képtelen kicsiholni magából. A Das Bootban a helyzetek kétségbeesése, reménytelensége, hiábavalósága és félelme végig tapintható, itt azonban csak színészek rosszul instruált gesztusai utalnak valami ilyesmire, működésképtelenül, reménytelenül és végtelenül feleslegesen. Egy az egyben nyúlták le a német film jeleneteit, csak éppen tartalommal nem tudták azokat megtölteni, még legelemibb szinten sem. Amitől a Das Boot a mai napig a legnagyobb, annak morzsáját sem láthatjuk számjeles utódjában. És nem is ez a legszomorúbb, hanem az, hogy az U-571 úgy tesz, mintha nem is tudna a 81-es remekmű létezéséről, úgy, mintha nem plagizált volna orrvérzésig, így a tisztelet leghalványabb jelét sem fedezhetjük fel, ami legalább egy fél százaléknyi megbocsátásra adna esélyt.

u_03

Ami feszültséget a direktor teremteni szeretne, az szánalomba fullad. Nincs igazi klausztrofóbia, nincs valós rémület, nincs hihető félelem, izgalom, nincs semmi olyan, ami egy kicsit is egy jó film illúzióját adná, ami alapján cseppet beleálmodhatnánk magunkat az úszó fémdoboz katonáinak helyzetébe. A szituációk mesterkéltek, sótlanok, erőltetettek, a csatajelenetek unalomig kiszámíthatók, a színészek pedig vagy rutinból oldják meg a feladatukat, vagy egyszerűen kínosak. Pedig egész jó volt a casting, Matthew McConaughey, Bill Paxton és Harvey Keitel azért nem az alsókategória hirtelen felbukkant figurái, de itt – normális történet és biztos kezű rendező hiányában - egyszerűen nem működik az, amihez pokoli jól értenek. Amikor pedig Jon Bon Jovi is feltűnt a színen, még a röhögést is abbahagytam hirtelen - és nem a tisztelet némított el.

Az U-571 tényleg klasszikus példája az igénytelenségnek és a kreativitás teljes hiányának. Nehéz szavakat találni a szemtelenség ilyen nyilvánvaló példájára. Alkotóinak minimum bocsánatot kellett volna kérni tettükért, nem pedig forgalomba lökni a filmet. Hülyének, gyereknek nézi közönségét, ami a legmegalázóbb, amit filmkészítő nézővel tehet. Szórakoztatni egy zs-kategóriás film szintjén szórakoztat, érzelmet nem csihol ki, gondolatot nem ébreszt. Vagyis de, lásd feljebb.

u_04

A művészet ott kezdődik, ahol a másolás véget ér – mondja Oscar Wilde. Az U-571 esetében még a másolás kezdeti szakasza is botladozva ment.

A többit borítsa néma hullámsír.

u_plakat

U-571
(2000)


Rendező: Jonathan Mostow

Forgatókönyvíró: Jonathan Mostow, Sam Montgomery, David Ayer

Zeneszerző: Richard Marvin

Operatőr: Oliver Wood

Vágó: Wayne Wahrman

Szereplők: Matthew McConaughey, Bill Paxton, Harvey Keitel, Jon Bon Jovi

Filmpremier: 2000. április 17. (USA)

Magyarországi bemutató: 2000. szeptember 21.

Címkékfilmkritika